Görög típusú válságtól tart a japán kormányfő

Vágólapra másolva!
Görög típusú adósságválság fenyeget Japánban a miniszterelnök szerint, árcsökkenéstől tartanak Európában, sikertelen lehetett a magyar állampapír-aukció - külföldi gazdasági lapszemle.
Vágólapra másolva!

A japán miniszterelnök pénteken arra figyelmeztetett, hogy országa Görögországhoz hasonló adósságválságba kerülhet. Naoto Kan szerint a világ második legerősebb gazdasága nem folytathatja az adósságok kötvénykibocsátással való fedezését öregedő és fogyó társadalom mellett. Japán, a fejlett államok közül a legmagasabb eladósodottsággal bír: adóssága a GDP 218,6 százalékára rúg - számol be az Accociated Press.

Deflációtól tartanak a fejlet országok politikusai. Elsősorban azoknak az európai országoknak vezetőin van nagy nyomás, ahol a válság folyamán az adósságállomány növelésével orvosolták a pénzügyi krízis nehézségeit. Ezekben az országokban most a költségvetési hiány csökkentése az elsődleges feladat.

A kormányzati kiadások csökkentése és az adóemelések kombinációjaként adott esetben a fogyasztói árszínvonal csökkenéséhez, vagyis deflációhoz vezethet. A defláció azonban káros hatással lehet a gazdasági növekedésre, emellett a lakossági, a vállalati és a kormányzati hitelek törlesztésére is - írja a Wall Street Journal.

Amerikai politikusok ismételten kijelentették, hogy kereskedelmi szankciókat fognak alkalmazni Kínával szemben, amennyiben Kína továbbra is elzárkózik nemzeti valutája, a jüan átértékelésétől - számol be a BBC. A pekingi kormány ugyanis régóta tudatosan alulértékelt helyzetben tartja nemzeti valutáját a dollárral szemben, hogy kereskedelmi előnyökhöz juthasson. Timothy Geithner pénzügyminiszter szerint Kína álláspontja globális gazdasági reformok megvalósulását fenyegeti.

A Financial Times írása szerint Magyarországon, a csütörtöki állampapír-aukció nem érte el a célját, hiszen a tervezett 50 milliárd forintos nagyságrend helyett csak mintegy 35 milliárd forintnyi 1 év futamidejű állampapír került lejegyzésre. Ez az első eset 2008 novembere óta, mióta hazánk segítségért folyamodott az IMF-hez, hogy aluljegyezték a kibocsátásra szánt papírokat. A Financial Times írása szerint ez annak köszönhető, hogy a befektetők bizalma megrendült hazánkkal kapcsolatban a kormánypárt múlt heti kijelentései miatt.