Hamvas István lett a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója

2010.09.13. 13:29

A korábbi vezérigazgató-helyettes lett a Paksi Atomerőmű új vezetője. Új igazgatóságot és felügyelő bizottságot is választottak.

Hamvas István korábbi műszaki vezérigazgató-helyettest nevezték ki a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. vezérigazgatójává a főtulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. kezdeményezésére összehívott rendkívüli közgyűlésen. Az eddigi vezérigazgató, Süli János 2009 márciusa óta vezette a társaságot.

Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint Hamvas 1977-ben fizikusként kezdte pályáját az atomerőműben, műszaki vezérigazgató-helyettesi kinevezését 2003 végén kapta meg.

Az új vezérigazgató mellett új igazgatóságot és felügyelőbizottságot is választottak. Az igazgatóság tagja lett Baji Csaba Sándor, Kollár Károly Attila, Murányi Ernő, Nagy Sándor és Vámos Gábor. A felügyelőbizottságba Bánfi László, Kevés Tibor, Hajdú János és Kovács Pál került be.

Az atomerőmű frissen kinevezett vezérigazgatója a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón fontos feladatnak nevezte a termelési hatékonyság növelését, a versenyképesség megtartását, hozzátéve, hogy továbbra is a biztonság élvez prioritást. A biztonságos üzemeltetés jelent alapot az üzemidő tervezett meghosszabbításához, az atomerőmű bővítéséhez - jelentette ki.