Elgyengülve zárja a hétfőt a forint

Vágólapra másolva!
A magyar jegybank váratlan kamatemelése után csak rövid ideig erősödött a forint, később a nemzetközi hangulat miatt veszített értékéből, este 284 forint felett mozgott az euró jegyzése.
Vágólapra másolva!

Hétfőn félkilenc előtt néhány perccel 284,34 forintnál járt az euró jegyzése, szemben a magyar jegybank kamatemelése utáni 280 forintos szinttel. A svájci frankért este félkilenc előtt 216,72, a dollárért 217,06 forintot kellett adni. A frankkal délelőtt még 210 forinton is kereskedtek, délután indult el a lejtőn a forint.

A kamatdöntés előtt 279,50 és 281,30 forint között mozgott az euró jegyzése, a svájci frank 210-212, a dollár pedig 211-213 forint közötti tartományban ingadozott. (Pénteken este 7 óra előtt 279,60 forintba került egy euró, ekkor a dollárért 211,20, a svájci frankért pedig 210,60 forintot kértek a devizapiacon.)

"Bár a magyar jegybank kamatemelése pozitív irányba húzta a forintot, de az erősödés nagyon rövid életű volt. Alapvetően a nemzetközi hangulat okozta a forint értékvesztését" - számolt be a délutáni devizapiaci fejleményekről Csajbók Róbert, az ING devizekereskedője és hozzátette: a forinttal együtt ütik a zlotyt, a cseh koronát, ami azzal magyarázható, hogy az eurózóna perifériáján lévő országok (Írország, Portugália) adósságproblémái miatt a befektetők szabadulnak az eurótól és dollárt vásárolnak.

"Ráadásul az olasz kockázati felár is nőtt és az olasz államkötvények hozama is emelkedett a német állampapírokhoz képest, ami azt jelzi, hogy a befektetők Olaszországban is problémáktól tartanak. Ennek következtében az euró dollárhoz mért árfolyama a délelőtti 1,33 feletti szintről 1,32 alá ment, a dollárerősödés pedig nem kedvez a feltörekvő piaci devizáknak" - tette hozzá Csajbók.