Másodszorra sem kelt el az Egervin borászat

Vágólapra másolva!
Az érdeklődők egyike sem ajánlott legalább nettó egymilliárdot az Egervinért a felszámolás alatt álló borászat értékesítésére kiírt második pályázaton. A felszámoló újabb tendert ír ki, melyet még az idei szüret előtt le akar zárni.
Vágólapra másolva!

Második alkalommal is sikertelenül zárult a pályázat az egri borászat egykori zászlóshajója, az Integrált Borgazdasági Zrt., vagyis a volt Egervin vagyonának értékesítésére - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Szűcs Zoltán, a felszámoló cég regionális igazgatója.

A felszámoló Ratis Kft. által kiírt tenderben nettó egymilliárd forintos kikiáltási ár szerepelt. Több érdeklődő is akadt, de egyikük sem kínált a felszámoló által meghatározott érték feletti árat - közölte Szűcs Zoltán. A 2009 áprilisa óta felszámolás alatt álló cég, a követelések szerint 2,2 milliárd forinttal tartozik a hitelezőknek - tette hozzá.

A társaság teljes vagyonát, vagyis az egri borászati üzemet, a pincerendszert, illetve a 26 ezer palackos borkészletet együttesen csak második alkalommal hirdették meg, ám az egyes vagyonelemeket külön-külön már korábban 3 alkalommal próbálták értékesíteni.

Ebben a helyzetben továbbra is az a felszámoló célja, hogy még a szüret, vagyis a szőlőfelvásárlási szezon beindulása előtt új tulajdonosa legyen az üzemnek. Ezért hamarosan új pályázatot ír ki.

A borászati üzemben jelenleg nem folyik termelő tevékenység, de karbantartás igen, vagyis sikeres értékesítés esetén rövid idő alatt üzembe állítható a termelő kapacitás - mondta Szűcs Zoltán.