Az EU pénzügyminiszterei is Draghit javasolják Európa főbankárának

Vágólapra másolva!
Már csak az Európai Unió júniusi csúcstalálkozójának döntése kell ahhoz, hogy az olasz Mario Draghi legyen az Európai Központi Bank elnöke. A tagállamok pénzgyminiszterei hivatalosan is támogatták Portugália megsegítését.
Vágólapra másolva!

Hivatalos ajánlást fogadott el az európai uniós tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa kedden arra, hogy az Európai Központi Bank elnöke novembertől az olasz Mario Draghi legyen. A döntést az Európai Parlamenttel folytatott konzultáció után, várhatóan a tagországok állam- és kormányfőinek június 24-i találkozóján szentesítik.
A brüsszeli pénzügyminiszteri értekezleten hivatalosan elfogadták azt a határozatot is, amelynek értelmében Portugália középtávú pénzügyi támogatást kap az Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól.