A lakás-takarékpénztári megtakarításoknak eddig nem sikerült betölteniük eredeti céljukat, hogy alacsony kamat mellett biztosítsanak ügyfeleiknek kedvezményes lakáshitelt. Az emberek inkább megtakarításra használják ezt a konstrukciót és a pénztárak magas jövedelmezőséggel működnek- állítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A lakás-takarékpénztári szektor két szereplője azonban nem ért egyet a GVH-val, szerintük a magas jövedelmezőség csak egy rövid időszakra igaz.

A 2010 nyarán indított lakás-takarékpénztári ágazatban lehetőség van a versenyre, ehhez azonban indokolt a széles körű árszabályozás elemeinek fejlesztése - írja a Gazdasági Versenyhivatal csütörtöki közleményében.

A lakás-takarékpénztári piac sajátosságai, az alacsony hitelezési aktivitás és a magas kamatkörnyezet miatt célszerű lehet a pénztárak befektetéseken elért hozamainak szabályozása. Az alacsony betéti és hitelkamatokra épülő terméket hazánkban jellemzően megtakarítási céllal veszik igénybe, ezért a konstrukció eddig csak korlátozott mértékben érte el azt a célt, hogy alacsony kamatok mellett biztosítson lakáscélú hitelt.

A magyarországi lakás-takarékpénztárak alacsony kamataik miatt jelentős nyereséget érhetnek el. A Versenyhivatal álláspontja szerint célszerű lenne a szabályozás pontosítása, ami lehetővé tenné, hogy a jövőben a korábbihoz hasonló folyamatok határozzák meg a piacot, és a befektetési elért nyereség egy része az olyan ügyfelekhez kerüljön, akik csak megtakarításra kívánják használni a terméket. A verseny élénkítésének irányába hathat a GVH szerint az új piaci szereplők megjelenése: az ő szempontjukból kulcsfontosságú az állami támogatások fenntarthatósága, ezért megfontolandó, hogy a jelenlegi támogatási arány növekvő piac esetén is működőképes marad-e. A lakás-takarékpénztárak államilag támogatott tevékenysége komoly versenytársat jelenthet a kereskedelmi bankoknak - derül ki a GVH közleményéből.

A piaci szereplők vitatják a GVH megállapításait

A lakás-takarékpénztári piac két szereplője nem ért egyet a GVH állításaival. A Fundamenta-Lakáskassza a GVH megállapításaira reagálva közölte: félrevezetőek a jelentésnek a magas jövedelmezőségre vonatkozó megállapításai, mivel azok csak egy igen szűk időtávban tűnnek megalapozottnak, miközben a releváns - a lakástakarék-termékek életciklusát figyelembe vevő - időtáv adatainak vizsgálata alapján sokkal inkább a korlátozott jövedelemtermelő képesség volna megállapítható.A Fundamenta szerint korábban a lakás-takarékpénztárakra jellemző alacsony hitelezési aktivitás a nagyvonalú kormányzati lakáspolitikai támogatásokkal, majd a devizaalapú hitelezés térnyerésésével magyarázható, a szóban forgó hitelek az önerő nélküli, illetve kedvező kondíciókkal könnyen elérhető hitelezés illúzióját keltették az ügyfelekben.

Az OTP Lakástakarék Zrt. is egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2004-2009. időszakra vonatkozó vizsgálatot megelőzően a lakás-takarékpénztárak jövedelmezősége messze elmaradt a jelentésben kiemelt 2009. évi eredményektől. A GVH által felvetett, változó kamatozás bevezetése az OTP szerint a termék eddigi legfontosabb tulajdonságát, a kiszámíthatóságát, a pénzpiacoktól való függetlenségét szüntetné meg.