Kivonul a piacról a Bacardi-Martini magyar cége

Kivonul a Bacardi a hazai piacról
Vágólapra másolva!
Bár a Bacardi márka jól teljesített, a termék forgalmazóját, a Bacardi-Martini Kft.-t rosszul érintette a háztartások fogyasztásának visszaesése, amelyben a jövedékiadó-emelés is szerepet játszott. A céget anyavállalata megszünteti, és az alkoholos italokat egy másik forgalmazónak adja át.
Vágólapra másolva!

Az Opten céginformatikai szolgáltató adatai szerint végelszámolással megszűnik a Bacardi-Martini Kft. A társaság befejezi magyarországi tevékenységét, a termékek forgalmazását egy másik cég veszi át - írta a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség.

A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt a háztartások fogyasztása jelentősen visszaesett, a szórakozásra, luxuscikkekre szabadon elkölthető jövedelmük drasztikusan csökkent. Mindez fokozottan érintette a Bacardi-Martini Kft. által forgalmazott szeszesitalok keresletét, valamennyi termékcsoport értékesítése jelentősen csökkent - írta a társaság 2010-es éves beszámolójában.

A vásárlók erősödő árérzékenysége, illetve az akciós eladás növekvő aránya nem tette lehetővé a tervezett mértékű áremelést, ami kedvezőtlenült hatott a kft. pénzügyi teljesítményére. A szeszesitalok fogyasztói árát tovább növelte a gazdasági év folyamán két alkalommal is megemelt jövedéki adó, ami tovább szűkítette a fizetőképes keresletet.

A Bacardi márka az ízesített változatok dinamikus növekedésének és az újonnan bevezetett Bacardi Mojito koktélnak köszönhetően viszont mennyiségben is növekedni tudott, ugyanakkor a vermut kategória értékesítése jelentősen csökkent.

Vuleta Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója korábban az Élelmiszer Online-nak úgy nyilatkozott, hogy a kedvezőtlen változások tükrében a Bacardi csoport a magyarországi cég fenntartásához szükséges tőkét hatékonyabban tudja befektetni más piacokon, ezért döntöttek a végelszámolás mellett. A lap információi szerint a Bacardi és Martini termékek értékesítését ezentúl a Dunapro Kft. végzi.

A Bacardi-Martini Kft. 1991 óta van jelen a magyar piacon, jegyzett tőkéjét az évek során 175 millió forintra emelték, kizárólagos tulajdonosa a holland Bacardi-Martini BV - derül ki az Opten cégnyilvántartó adataiból. A társaság 2008-ban 5,4 milliárd forint árbevétel mellett 138,6 millió forint adózott eredményt ért el. Tavalyelőtt ezek a számok, ha nem is drasztikusan, de visszaestek: 5 milliárdos forgalom mellett 130,6 millió forint eredményt produkált a társaság. A cég a teljes eredményt osztalékként felvette. A társaság legutolsó elérhető mérlegbeszámolója a 2009. március 31-től 2010. március 31-ig tartó pénzügyi évére vonatkozik.