Egy év alatt nagyot zuhant az euró

Vágólapra másolva!
Az eurót a gyenge makroadatok tovább gyengítették szerdán, a forint tavaly szeptember óta nem látott szintekre erősödött a közös devizával szemben.
Vágólapra másolva!

Az euró a Bloomberg mutatói szerint az elmúlt 12 hónapban 6,5 százalékot gyengült, ami a 10 vezető fejlett ipari deviza közül a leggyengébb teljesítménynek számít. A dollár ez alatt az idő alatt 6,4 százalékkal, a jen 6,2 százalékkal erősödött. Igaz, a zöldhasút kissé gyengítette a kosárral szemben a szerda délután közzétett ADP-adat, amely szerint a versenyszférában a márciusi 201 ezer után áprilisban csupán 119 ezerrel nőtt az álláshelyek száma; a Bloomberg konszenzusa 170 ezer volt. A nagy áprilisi munkaerő-piaci adatsort pénteken teszi majd közzé a washingtoni munkaügyi minisztérium.

Kamatdöntés, aukció

A csütörtöki kamatdöntésen a piac egyhangúlag az 1 százalékos irányadó ráta tartását várja, a Bloomberg által megkérdezett 58 szakember kivétel nélkül erre számít. A nap másik fontos eseménye - az euró szempontjából - a spanyol kötvényaukció lesz, mert komoly szerepet játszhat azoknak a félelmeknek a részleges eloszlatásában (vagy éppenséggel erősítésében), amelyek szerint az eurózóna negyedik legnagyobb gazdasága a görög-ír-portugál útra lép.

Az elemzők szerint nem kizárt, hogy a borúsabb gazdasági kilátások arra késztetik az Európai Központi Bankot, hogy az öreg kontinens pénzintézeteinek likviditási problémáit egy újabb - immár harmadik - hosszú távú finanszírozási eszköz létrehozásával (LTRO) igyekezzen enyhíteni, bár a többség úgy véli: ha erre sor kerül, akkor a júliusi kamatdöntő ülés után valószínűbb a bejelentés.

Lefelé csúszó euró

Szerdán zsinórban a harmadik napot zárta a dollárral szemben mínuszban az euró, miután a közös pénzt használó országokban a várakozásoktól elmaradó feldolgozóipari aktivitást mutattak a beszerzési menedzser indexek, az aggodalmakhoz pedig hozzájárultak a hét végi francia, illetve görög választások is.

Az eurózónás beszerzési menedzser index áprilisban 45,9 pontra, 34 hónapos mélypontra zuhant. A szintén szerdán közzétett adatok szerint az eurózónában a munkanélküliség márciusban 10,9 százalékra, több mint 15 éve nem látott magasságba emelkedett.

Gyengül a közös deviza

Az euró/dollár árfolyam szerdán 1,313 közelébe, 10 napos mélypontra süllyedt; zsinórban három nap eurógyengülésre ráadásul már egy hónapja nem volt példa. Nem kizárt, hogy hamarosan 1,30 "mélységében" is körülnéz majd a kurzus, és a további gyengülés sem elképzelhetetlen. "Amennyiben a napi záróérték 1,2995 alá süllyed, akkor akár 1,2-ig is eshet az árfolyam" - idézi a Bloomberg Tom Fitzpatricket, a Citigroup vezető technikai elemzőjét. A Reuters tudósítása szerint a devizapiacon egyre több befektető számít arra, hogy június elejére 1,26-ig csökken az euró/dollár árfolyam.

Az euró más devizákkal összevetve is gyengén teljesített szerdán: a jennel szemben kéthetes, a fonttal szemben 22 hónapos mélypontra esett. "Az eurózóna fundamentumainak hosszú távú képe negatív maradt, a gazdaság legtöbb szektorában gyengeség tapasztalható" - idézi a Reuters Brian Kimet, a Royal Bank of Scotland devizastratégáját.

Újabb forintcsúcsok jöhetnek

A hazai deviza az euróval szemben töretlenül erősödik, az euró/forint kurzus szerdán 283 alatt, tavaly szeptember óta nem látott szinteken is megfordult, és innen indul a csütörtöki kereskedés is: az eurót (magyar idő szerint) háromnegyed 7-kor kevéssel 283 forint alatt jegyezték a bankközi devizapiacon. Az elemzők szerint az első komolyabb technika akadály 280 környékén várható, ha ezt a forint veszi, akkor 275-276-ig eshet tovább az árfolyam.