Hiába öntötte a pénzt az bankokba az EKB

Vágólapra másolva!
Bár az Európai Központi Bank (EKB) több mint ezer milliárd eurót pumpált az európai bankrendszerbe, csökkent a likviditás. A kedvezőtlen folyamat az eurózónában fennálló bizonytalansággal magyarázható.
Vágólapra másolva!

Az előző évi markáns növekedés után 14 százalékkal csökkent az euróövezet pénzpiaci forgalma - közölte pénteken az éves pénzpiaci felmérésének eredményeit az Európai Központi Bank.

Ez azt jelzi, hogy az eurózóna likviditásán nem segített az, hogy az EKB óriási összeget, több mint ezer milliárd eurós likviditást öntött a bankrendszerbe.

Szakemberek szerint a piaci bizonytalanság jelentősen hátráltatja a világgazdasági válságból való kilábalást, a politikai bizonytalanság pedig nehezíti a gazdasági döntések meghozatalát, és kockázatkerülésre ösztönzi a befektetőket. A pénzpiaci bizonytalanság - ami sokszor a bankok közötti bizalmatlanságban nyilvánul meg - pedig a piaci likviditást csökkenti, és végső soron a bankközi hitelezés leállásához vezethet, ahogy az a Lehman Brothers csődjét követő piaci pánik során történt.