Hajdu-szervizek nyíltak Franciaországban

Vágólapra másolva!
Franciaországban hozott létre szervizhálózatot a bojlereiről ismert Hajdu-csoport, amely fejleszti az Mercedest és a BMW-t ellátó szerzámüzemét is.
Vágólapra másolva!

A kedvező németországi tapasztalatok miatt Franciaországban is márkaszerviz-hálózatot szervezett a magyar Hajdu-csoport - derül ki a Világgazdaságból.

A helyi szervizekkel kötött megállapodások eredményeként több mint száz helyen javíthatják a Hajdu-bojlereket Franciaországban, ahol egy újonnan létrehozott alkatrészraktárból látják el a partnereket. Novotni István, a cég vezérigazgatója közölte, a hálózat létrehozása erősíti a cég imidzsét, és olcsóbb ez a megoldás, mint ha magyar szerelőket utaztatnának a garanciális vagy azon túli meghibásodások javítására. Novotni azt is elmondta, hogy idén a cég 150 milliót költött az elektromos bojlerek fejlesztésére.

A cégvezető beszámolt arról is, hogy a Hajdu-csoporthoz tartozó Hajdu Autotechnika Zrt. is fejleszt: 40 millió forintos beruházás keretében bővíti a szerzámüzemét. A cég jövőre a tervek szerint ötvenféle BMW- és Mercedes-modellhez szállít 10 ezer kipufogódobot, ez pedig 300 millió forintos bevételt hoz majd.