BMW: aki a jelre hallgatott, "meggazdagodott"

kis
Vágólapra másolva!
Érdemes volt hallgatni az aranykereszt által küldött vételi jelzésre a BMW piacán, hiszen két hét alatt mintegy 8 százalékos áremelkedést lehetett meglovagolni egy jól időzített vásárlással. Bár a vállalat az utóbbi időszakban is tudott erős fundamentális hírekkel szolgálni, technikai alapon érdemes lehet már óvatosnak lenni a részvények piacán. Nagyon erős ellenállásokhoz érkeztünk, melyek előtt a túlvettség jeleit mutató papírok akár egy erőgyűjtést jelentő korrekcióba is kezdhetnek.
Vágólapra másolva!

Ezúttal sem hagyta cserben az aranykereszt névre keresztelt technikai formáció a BMW piacán kereskedő befektetőket. December elején az 50 napos mozgóátlag alulról metszette a 200 naposat, ezzel vételi jelzést adva az akkor már 20 százalékos ralit maga mögött tudó részvény piacán. Aki a grafikonra hallgatott (és nem félt az addigi nagy emelkedéstől), két hét alatt újabb 8 százalékos részvényár emelkedésből vehette ki részét.

A BMW piacán kialakuló aranykereszt hagyományosan jó vételi jelzésként szokott szolgálni. Az utóbbi tíz évben kutatásaink szerint nyolc esetből hatszor adott kedvező jelzést a formáció, ráadásul a stratégiát követve az összesen elérhető nyereség is duplája volt a veszteségeknek. A kedvező statisztikára eddig a decemberi jelzés is ráerősít.

A BMW napi árfolyamának alakulása (EUR)

A kedvező technikai kép mellett a részvényár emelkedését a fundamentumok oldaláról érkező visszaigazolás is segítette. A közölt adatok szerint novemberben a vállalat a globális luxusautó eladások terén tovább növelte előnyét az Audihoz és a Mercedeszhez képest, miközben Amerikában az idei évben a vállalat akár meg is nyerheti a Mercedesszel folytatott igen kiélezett értékesítési harcot (amiben egyébként novemberig még a Daimler állt jobban). Idén a BMW a pénzügyi vezető jelzése szerint új rekordnak számító, 1,8 millió darab járművet értékesíthet világszerte, és a jövő évben tovább növelheti a vállalat az idei csúcsbevételét (bár talán már lassabb ütemben, mint ahogy például az idei évben tette).

Bár a BMW fundamentális szemmel is igen erősnek mondható, az utóbbi időszak nagy áremelkedését követően már talán érdemes lehet némi óvatosság a részvény piacán. A papír árfolyama a soha nem látott magasságoknál húzódó igen erős technikai ellenállásokhoz érkezett, melyek áttörése előtt/után pihenő következhet a túlvettség jeleit mutató részvény piacán. Korábban már négyszer is beletört a bicskája a BMW-nek a 73,5 eurós szintekbe, kérdéses, hogy ezúttal képes lesz-e a papír simán átsiklani ezeken az értékeken.

A BMW árfolyamának alakulása (EUR)

Mik azok a mozgóátlagok?

A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben késve reagál.

Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.

A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.