Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Szombattól publikálják is a nem teljesítők névsorát

Vágólapra másolva!
E hét végén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyek harmadik felszólításra sem vették át az új és átfogóbb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot, és ezzel nem tettek eleget a támogatási szerződésben foglalt nyilatkozattételi, adatszolgáltatási kötelezettségüknek – közölte az ügynökség az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Mint arról a tárca tájékoztatott, az erre a célra létrehozott oldalon 2013. október 26-tól bárki ellenőrizheti, melyek azok a cégek és civil szervezetek, amelyek nem vették át az új nyilatkozatot, és nem egyértelműsítették, hogy végső tulajdonosi körükben csak természetes személyek, illetve nyílt részvénytársaságok, vagy egyéb, a törvény szerint egyértelműen lekövethető szervezetek találhatóak.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki kormánybiztosként vezeti az NFÜ-t, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kifogásainak megismerése után döntött arról, hogy szeptembertől külön és teljeskörűen ellenőrzik az átláthatósági megfelelést. Az ÁSZ ugyanis kifogásolta az NFÜ azon gyakorlatát, amely az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti átláthatóságot egy, a pályázók által cégszerűen aláírt, mindösszesen az átláthatóságnak való megfelelésre vonatkozó nyilatkozattal ellenőrizte – írja közleményében az NFÜ.

A tárca hangsúlyozza: a transzparencia nem csupán etikai kérdés, hanem jogszabályi kötelezettség is, a fejlesztéspolitikai intézményrendszer visszamenőleg ellenőrzi az összes kedvezményezettet, hogy a támogatás elnyerésekor megfeleltek-e a hatályos jogszabályi feltételeknek. A névsor több mint adatbázis: aki ezen szerepel, az elállási eljárás elindítására számíthat: mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást. A már lehívott összegeket kamatostul kell visszafizetniük, és további ellenőrzésre is számíthatnak. Esetükben ugyanis vizsgálni kell azt is, hogy egyszerű mulasztásról van-e szó, vagy a nyilatkozat átvételének megtagadása egyéb visszaélések eltitkolását szolgálta – hangsúlyozza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Az október 26-án megnyíló oldalon november 16-tól azokat a cégeket is publikálják, amelyek ugyan átvették a nyilatkozatot, de nem válaszoltak, esetükben is kezdeményezik az elállást. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az elmúlt másfél hónapban több mint 46 000 cégnek és civil szervezetnek küldte el az új átláthatósági nyilatkozatot, amelyet eddig az érintettek közel 90 százaléka vett át – közölte az NFÜ.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről