370 Milliós fejlesztés egy ajkai kkv-nál

Vágólapra másolva!
Az autóipari gumitermékek fejlesztésére specializálódott Kókai Kft. 370 milliós k+f projekt elkezdését jelentette be. Az Új Széchenyi Tervből 158 milliós támogatást nyertek hozzá.
Vágólapra másolva!

A kutatás-fejlesztési projekt keretében magas igénybevételű, vasúti fékrendszerekhez szükséges membránokat fognak fejleszteni.

A társaság tulajdonos-ügyvezetője, Kókai Mátyás elmondta: a k+f projektben a megnövekedett vevői igényeket kielégítő új technológia kerül a vállalkozás tulajdonába. A beruházással a cég megerősíti beszállítói pozícióit is - az ajkai cég ugyanis a világ 14 országába szállít autóipari haszongépjárművek és vasúti szerelvények fékrendszereibe, gépipari berendezésekbe, és tömegközlekedési járművekbe alkatrészeket.

Az ajkai telephelyen egyébként egy közel egymilliárd forintos beruházás is folyamatban van: egy k+f központot építenek, amelyhez több mint 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek.

A beruházást a tervek szerint 2014 első félévében adják át, a 2500 négyzetméter alapterületű fejlesztési központ nemcsak országosan egyedülálló, hasonló a szomszédos országokban sincsen - tette hozzá.

A Kókai Kft. 2012-ben közel 2,8 milliárd forint árbevételt ért el, idénre pedig 15-20 százalékos növekedéssel tervez. A dolgozói létszám húsz fővel 230-ra növekedett.