Vágólapra másolva!
Meglódult a BUX szekere nyitás után, mely a régiós piacokkal együtt emelkedve kényelmes pluszt szedett össze. Emelkedését leginkább a MOL-nak köszönheti, mely szintén felfelé vette az irányt, és vezeti a blue-chipek sorát. A jó részvénypiaci hangulat ellenére a forint nem talál magára, és már új héthavi mélypontján, a 298-as szintnél mozog az euróval szemben, amivel egyre közelebb kerül a 300-as szint a számára. Európában mérsékelt pluszokat mutatnak a részvényindexek, melyeket többek között az ázsiai -azon belül is a kínai- piacok jó teljesítménye segíthetett előidézni.Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Száguldó Shanghai Composite vezeti Ázsiát
Vágólapra másolva!

Egyre közelebb a 300-as szint a forint számára

Az európai tőzsdékhez hasonlóan a magyar részvényindex is felfelé indult el nyitás után, és a főbb papírok vezetésével a BUX már 0,5 százalékos pluszban található.

Forrás: [origo]

A blue-chipek sorát a MOL vezeti 0,9 százalékos drágulásával, melyet az OTP követ 0,6 százalékos emelkedésével. Az olajtársaságra viszont negatívan hathatnak Lázár János legfrissebb szavai, melyek szerint az államtitkár úgy véli, nem elégséges a januári 10 százalékos rezsicsökkentés. A bejelentett intézkedéseknek a MOL nem tartozik nagy vesztesei közé, a hazai olajcég számára viszont a nagynyomású gázvezeték hálózat működtetésén keresztül lehet kitettsége a növekvő terhek felé.

A Magyar Telekom sikeresen lekűzdötte a 400 forintos szintet 0,5 százalékos erősödése után, amivel megnyílt a tér a további drágulása előtt. A Richter egyelőre nem tudja felvenni a piac ritmusát, és minimálisan pénteki záróértéke alatt mocorog. A másik gyógyszergyártó, az Egis egyelőre jól mozog, 0,4 százalékos pluszt szedett össze.

Forrás: [origo]

Az E-Star 2,3 százalékot drágult, kissé korrigálva az elmúlt napok nagyobb eséseit. Ebben az a hír is szerepet játszhat, hogy a cég az összes visszavásárolt kötvényét értékesítette 27 százalékos árfolyamon, bár a vevő kilétére a vállalat tájékoztatása nem tér ki. Az ügylet révén a vásárló szavazata teljes mértékben számít majd a csődegyezség során, vélhetően ezért is kerülhetett sor a pakk értékesítésére.

A több kisebb papír közül a PannEgy-re még nem született kötés. Az energiacéggel kapcsolatos hír, hogy a korábbi tervekkel összhangban a PannErgy építi ki, és szállítja a Synergon adatközponti beruházásának hűtési és fűtési megoldását, melynek révén a datacenter energiaellátása részben a geotermiára épül. Az adatpark várható állandó hűtési kapacitása megközelítőleg 4,0 MW, fűtés igény télen 200

A forint továbbra sem tud magához térni a pénteki nagyobb esése után, és ma reggel is a gyengülés útjára lépett a főbb devizákkal szemben. Az euróval szembeni kurzusa már 298 körül mozog, ami új héthavi mélypontnak felel meg, míg a dollár/forint árfolyama 222,6-nál, a svájci frankké pedig 243,5-nél tanyázik.

Nem jó hír a hazai fizetőeszköznek, hogy Pleschinger Gyula, államtitkár a Reutersnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a kormánynak nincs különösebb árfolyamcélja a forintra. A gyenge deviza elsősorban az exportőröknek jó, míg a gazdaság más szereplőit számára ez kedvezőtlen. A nyilatkozatban nem kívánta kommentálni a devizakötvény-kibocsátás időpontját, azonban az év első 3-4 hónapját megfelelőnek tartja. Egy tranzakcióban 2 milliárd eurónyi értékesítésre lehet képes az ország szerinte.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Kisebb pluszok Európában

Jó hatással van az ázsia börzék emelkedése -azon belül is a kínai Shanghai Composite szárnyalása- az európai tőzsdékre, ahol kisebb pluszban indították a napot a vezető részvényindexek.

A telekommunikációs cégek jól teljesítenek, miután az EU távközlési biztosa még ebben az évben több reformjavaslatot terjeszt majd elő azért, hogy az EU-ban egységesedjen a telekommunikációs szektor, létrejöhessen egy pán-európai piac. Ez a verseny és a beruházások miatt lehet fontos. Ezek után a Telecom Italia 1,9 százalékkal, a Telenor 0,6 százalékkal, a Deutsche Telecom pedig 0,3 százalékkal értékelődött fel.

Forrás: [origo]

A holland AEX index a TNT Express óriási zuhanása miatt mozog lemaradásban, a futárcég ugyanis 50 százalékos mínuszban indította a napot, mivel a UPS csomagküldő vállalat visszavonja az 5,2 milliárd eurós felvásárlási ajánlatát.

TNT Express árfolyama (Euronext Amsterdam)

Forrás: [origo]

A Transocean 1,7 százalékos pluszban forog, miután Carl Icahn a millliárdos aktivista befektető 1,56 százalékos részesedést szerzett a vállalatban, és további 3 százalékig szeretné növelni a pakkját a Bloomberg szerint.

Az eurózónában ma egyedül az ipari termelési adat novemberi alakulását teszik közzé a fontosabb makroadatok közül, melyre 3,1 százalékos csökkenést várnak előzetesen.