Vágólapra másolva!
Jó hangulat uralkodik/uralkodott az ázsiai és amerikai tőzsdéken, ahol továbbra is csúcsközelben mozognak a részvényindexek. A Dow Jones tegnap 2007 októbere óta nem látott magasságokban zárt, és az S&P 500 is állandósítani tudta helyét az 1500 pontos szint felett. A japán Nikkei 32 hónapos csúcsa közelében tanyázik, és a dél-koreai Kospi is közel két éves magasságokkal flörtöl. A vételi kedvet a befektetők optimizmusa a Fed kétnapos ülésével kapcsolatban, valamint a kedvező gyorsjelentési szezon is segítheti. A piaci szereplők ugyanis azt várják, hogy az amerikai jegybank nem vesz vissza a tempóból, és a jelenlegi mértékben folytatja eszközvásárlási programját. Többek között a Valero, az Eli Lilly és a Pfizer pedig pozitív eredményekről számolt be gyorsjelentésében. A piaci szereplők Európa mellett ( Orbán Viktor miniszterelnök Barroso-hoz látogat) Amerikában sem fognak unatkozni, ugyanis rendkívül fontos makroadatok fognak ma napvilágot látni az Egyesült Államokban. A délutáni ADP munkaerőpiaci adat kiemelt jelentősségel bír a pénteki hivatalos havi munkaerőpiaci adat előtt, továbbá a negyedik negyedéves GDP első olvasatát is közzé teszik a várva várt esti Facebook gyorsjelentés mellett.Európában az amerikai és ázsiai börzék remek teljesítménye után enyhe pluszban kezdődhet a kereskedés a határidős indexek alapján.
Vágólapra másolva!

Újra csúcsközelben a Nikkei

Az amerikai tőzsdék emelkedése Ázsiában is meghozhatta a vételi kedvet, ahol szintén erősödni tudnak a főbb részvényindexek. Közülük is messze kiemelkedik a japán Nikkei 2,3 százalékos ugrásával, melyet a gyorsjelentési szezon körüli optimizmus és a vártnál kicsivel jobb japán kiskereskedelmi forgalom is fűthet. Decemberben ugyanis 0,4 százalékkal bővült a kiskereskedelem éves alapon, miközben csak 0,3 százalékos erősödést vártak a szakértők.

Továbbá a befektetők optimisták a Fed kétnapos ülésével kapcsolatban, ahol az amerikai jegybank valószínűleg nem vesz vissza a tempóból, és tovább folytatja laza monetáris politikáját.

A Nikkei ezzel 11 100 pont fölé került, ami 32 hónapos csúcsnak felel meg. Társai közül a hongkongi Hang Seng is csúcsközelben tanyázik, 2011 májusa óta nem járt ekkora magasságokban, mint most. A dél-koreai Kospi 0,4 százalékkal, a kínai Shanghai Composite pedig 0,7 százalékkal került feljebb.

Forrás: [origo]

Gyengébb számok az Amazonnál

Tegnap délután felemás makroadatokat tettek közzé az Egyesült Államokban, az S&P Case-Shiller lakáspiaci árindex kellemes meglepetést okozott, a januári fogyasztói bizalom viszont elmaradt a várakozásoktól. Ezen túl a befektetők kezdetben kissé bizonytalanabbak voltak a Fed tegnap este kezdődő kétnapos ülése előtt. A várakozások szerint az amerikai jegybank nem vesz vissza a sebességből a makrogazdasági mutatók tartós javulásáig (infláció, munkanélküliségi ráta), és folytatni fogja agresszív laza monetáris politikáját.

Ezek következtében kissé bizonytalanabbul nyitottak az amerikai tőzsdék, azonban a kereskedés során folyamatos javulást mutattak, és végül egyértelmű emelkedést produkáltak a Nasdaq kivételével.

Az S&P 500 fél százalékos szökkenés után bőven az 1500 pontos lélektani szint felett tudott zárni, és továbbra is ötéves csúcsa körül mozog. A Dow Jones fél százalékos erősödés után 2007 októbere óta nem látott magasságokban várja a mai nyitást, és megközelítette a 14 ezer pontos szintet. A Nasdaq viszont lemaradt társaitól, és hétfői záróértéke körül fejezte be a napot.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai közül tízből nyolc volt képes bővülésre, a ciklikus fogyasztási cikkeket gyártó papírok és a technológiai vállalatok viszont lemaradtak a versenyben. Az utóbbiakat az Apple 1,9 százalékos erősödése sem tudta felrántani a pozitív tartományba. Az óriáscég új iPad modell piacra dobását jelentette be, bár a nagy felhajtás most elmaradt a bevezetéskor.

Az energiaipari cégeket többek között a Valero 12,8 százalékos ugrása segítette, mely a társaság remek gyorsjelentésére reagáltak ekkora emelkedéssel. A vállalat mind EPS mind árbevétel soron a várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be.

A gyógyszergyártók is remekül teljesítettek, az Eli Lilly és a Pfizer egyaránt 3,2 százalékot erősödött a kedvező gyorsjelentéseik után.

Forrás: [origo]

Az Amazon gyorsjelentése viszont sem árbevétel, sem profit szintjén nem tudta az elemzőket túlszárnyalni, ugyanakkor a szakértők által rendkívüli módon figyelt üzemi fedezet 3,2 százalékra emelkedett az előző negyedévi 1,7 százalékról. A következő negyedévben 15-16,6 milliárd lehet az árbevétel, míg az üzemi eredmény mínusz 285 millió és plusz 65 millió dollár között alakulhat (várt: 261,4 millió dollár). A hírre 9 százalékot ugrott piaczárás után a részvény.

A Broadcom negyedéves eredménye jobb lett a vártnál, ráadásul az osztalékfizetését is megemelte (11 centre 10-ről) a vállalat. A társaság ugyanakkor csak 1,82-1,92 milliárd dolláros árbevételt vár a következő negyedévben, miközben a piac 2 milliárd dollárra számít. Ráadásul a bruttó fedezet is csak 50 százalék körül lehet, holott a szakértők 52,6 százalékos értékre számítanak. A gyengébb kilátásokra 1,1 százalékos eséssel reagált a papír.

További hír, hogy ma mutatják be hivatalosan az új BlackBerry 10-es operációs rendszert és a rá épülő készülékeket. A gyártó, a Research in Motion tegnap nem volt jó formában, 3,2 százalékot esett az árfolyama.

A gyorsjelentési szezon ma is folytatódni fog, 23 S&P 500 komponens fog jelenteni. Piacnyitás előtt a Boeing (NYSE) és a Phillips 66 (NYSE) számai lehetnek érdekesek, míg piaczárás után a várva várt Facebook mellett a Qualcomm (Nasdaq) és az Electronic Arts (Nasdaq) is felfedi előző negyedéves teljesítményét.

Ezen túl több fontos makrogazdasági adat is érkezik ma, 14:15-kor teszik közzé az ADP foglalkoztatottsági adatot, mely a pénteki hivatalos havi munkaerőpiaci adat előtt kiemelt figyelmet szokott kapni. Az előző havi 215 ezres bővülést jelző érték után 165 ezres növekedésre számítanak az elemzők, a becslések 70 és 210 ezer között szóródnak.

A másik fontos makrogazdasági tényező a negyedik negyedéves GDP első olvasata lesz. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 1,1 százalékos növekedésre számítanak évesített negyedéves alapon az előző 3,1 százalékot követően.