A Haza és Haladás kutatásait támogatta az OTP Bank, akkor, amikor az alapítvány még nem kötődött párthoz - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója, aki azt állította, hogy pártok mögötti alapítványokat nem támogatnak.

Nem támogatunk pártokhoz kötődő alapítványokat, a Haza és Haladás nem volt párthoz kötődő, amikor támogattuk őket - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a bank közgyűlése utáni sajtótájékoztatón az [origo] kérdésére.

A Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás nyilvánosságra hozta az egymillió forintnál nagyobb összeggel támogatást adók listáját. Ezen az OTP és a Mol is szerepelt. Csányi azt mondta, hogy "konkrét tanulmányok elkészítéséhez" adott támogatást a bank, és azt is felajánlották az alapítványnak, hogy a honlapjukon a támogatók között tüntessék fel az OTP-t, de a Haza és Haladás nem tette.

Csányi Sándor szerint az "OTP mindig középen állt, hogy ne befolyásolják a bankot pártkötődések". Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy mérsékelt összegben, de több mint 100 közhasznú szervezetet támogat a bank, amelyben van a Haza és Haladáshoz hasonló profilú is.

Csányi Sándor a Haza és Haladás támogatásáról

Az OTP elnök-vezérigazgatója örült a Magyar Nemzeti Bank hitelezést élénkítő programjának. Azt mondta, végre nemcsak az inflációra, hanem a növekedésre is figyel a jegybank.

Simor Andrást tisztelem és jó szakembernek tartom, de ő sem tartotta szem előtt a reálgazdaság szempontjait. Nem hasonlítottak volna minket Izlandhoz a válság elején - mondta Csányi Sándor. A valutát is védeni kell, de a gazdaság érdekeit is figyelembe kell venni. Az MNB programja, amely nem jelentéktelen, de nem is óriási, a gazdaság szempontjait figyelembe veszi. Az elnök remélte, hogy az aktív bankokhoz kerül majd a vállalkozási hitelezési forrás 250 milliárdja.

"Ha ebből ránk esik 1 milliárd, akkor azt duplázzuk meg, ha 100 milliárd, akkor azt" - mondta. Ez azt jelenti, hogy amennyi forrást a jegybanktól kap az OTP, ugyanannyit mellétesz majd a bank - mondta Csányi.

Csányi Matolcsy minden forintját megduplázná

Sokszor érezzük úgy, hogy alulértékelnek minket - mondta Csányi Sándor az OTP közgyűlésén, miután megkérdezte egy részvényes, hogy az OTP továbbra is fizet-e a bankokat szigorúan értékelő Moody's hitelminősítőnek. Az MKB Bank korábban felmondta a Moody'szal kötött szerződését.

Csányi Sándor szerint az MKB semmit nem nyert az akcióval, az OTP pedig nem tervezi a hitelminősítővel kötött szerződés felbontását. "Mi még tartjuk a frontot, és bízunk benne, hogy sikerül meggyőzni őket" - mondta.

Az OTP közgyűlésén bejelentették, hogy részvényenként 120 forintos osztalékot fizet a bank. Csányi azt mondta, jobban szeretik a hosszú távú befektetőket, mint a rövid távon spekulálókat, akik csak az osztalékért vesznek részvényeket.