Gyuláé lehet a gyulai kolbász

Vágólapra másolva!
Vételi ajánlatot tett a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát vagyonelemeire a helyi önkormányzat, az egyik legrégebbi hazai élelmiszer-ipari társaság teljes vagyonportfóliójáért 860 millió forintot kínált a város.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság szerint a szerződés szövegét már fogalmazzák, és kedvező esetben akár két hét múlva megtörténhet az adásvétel.

A gyulai kolbász termelését jelenleg is a helyhatóság biztosítja, az általa alapított és tulajdonában álló Gyulai Hús Kft. bérli a felszámolótól az egykori húskombinát vagyonelemeit.

A Népszabadság szerint a vagyonelemek megvételét a város abból az 1,8 milliárd forintból finanszírozná, amelyet a kormánytól kapott munkahelyek megőrzésére és gazdaságfejlesztési feladatokra.

Megjegyzik, hogy a cég adósságállománya 3-3,5 milliárd forint, vagyis az eszközök eladásából nem futja majd a hitelezők kifizetésére.