Nagyot buktak a dohánygyárak

Vágólapra másolva!
A NAV jövedéki statisztikája szerint jelentős visszaesés tapasztalható a cigarettaforgalomban - írja a Népszabadság. A gyárak forgalma az első félévben az előző év hasonló időszakának kétharmada volt. Miközben a legális forgalom hatalmasat esett, aligha valószínű, hogy az emberek júniusról júliusra tömegével hagyták abba a dohányzást - vagyis a feketekereskedelem erőre kaphatott.
Vágólapra másolva!

A cigarettaforgalom drámai csökkenéséről tanúskodik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön közzétett jövedéki statisztikája - írta a Népszabadság. A lap szerint míg júniusban, a trafikrendszer indulása előtt 1,025 milliárd szál cigarettát értékesítettek a gyártók, júliusban már csak 623 millió szálat. A csökkenés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest is jelentős, tavaly júliusban 1,3 milliárd szálat adtak el.

A NAV adatai szerint a dohánygyártók nyár közepéig mért idei forgalma 30 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - olvasható a lapban.

A legális dohányforgalomban mutatkozó hatalmas visszaeséssel párhuzamosan minden bizonnyal a feketekereskedelem megélénkült, ugyanis nem túl valószínű, hogy tömegével tették le a cigarettát az emberek júniusról júliusra. A feketekereskedelem fokozódásáról meggyőződhetünk, ha kimegyünk az utcára. Ezért aztán az sem meglepő, ha a trafikok egy részének rosszul megy az üzlet.