Az OTP is pályázik a Takarékbankra

Vágólapra másolva!
Az OTP fontolgatja a Takarékbank megvásárlását, írja a Bloomberg. Korábban már felröppentek hírek arról, hogy az OTP is a potenciális vásárlók között van. Az OTP a döntést a tulajdonosi struktúrától teszi függővé, vagyis, hogy rendelkezne-e megfelelő tulajdonosi jogokkal.
Vágólapra másolva!

Az OTP úgy fogalmazott, hogy mérlegeli a Takarékbank megvételét, írja a Bloomberg, habár ez nem számít hatalmas újdonságnak hiszen korábban már lehetett róla hallani, hogy minden eladó bank után érdeklődik a legnagyobb magyar pénzintézet.

A végső döntés azon múlik majd, hogy érvényesíteni tudná-e az OTP az általános szavazati és döntési jogokat. Az OTP azután fog dönteni, ha már egyértelműen látja a takarékszövetkezeti integráció Takarékbanki szerepét, valamint, hogy az államnak esetleg milyen befolyása maradna, írja a Bloomberg.

Az OTP árfolyama ma fél százalék körüli mínuszban áll délelőtt a budapesti börzén.

Az OTP árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu