Nem zárult rosszul az OMV számára az első negyedév, legalábbis ez derül ki a ma megjelent riportból, amit a cég a negyedéves jelentések előtt tesz közzé. A napi szénhidrogéntermelés 311 ezer hordóra nőtt, de a finomítói árrések javulása is pozitív a cég számára. A részvény 0,5 százalékos pluszban mozog az osztrák piacon.

Szerda reggel tette közzé az osztrák OMV a negyedéves jelenetés előtt megszokottnak számító trading statementet, amiben az első negyedév legfontosabb termelési adatai találhatók meg. Első ránézésre jó negyedév van az OMV mögött, erre utal az is, hogy az osztrák olajcég árfolyama 0,5 százalékos drágulással reagált a hírekre.

Felpörög a kitermelés

Az OMV az előző év azonos időszakához képest ugyan csak 3 százalékkal növelte a szénhidrogén kitermelését, de negyedéves alapon a 12 százalék fölötti növekedés markánsnak mondható. Ez a bővülés leginkább az északi-tengeri akvizíciónak köszönhető, hiszen a norvég eszközök is elkezdtek termelni, így az OMV naponta 311 ezer hordó szénhidrogént hozott a felszínre. (Összehasonlításképpen: a Mol a negyedik negyedévben 96,9 ezer hordó szénhidrogént termelt.)

Jó hatással volt a negyedévre az új-zélandi kitermelés és Líbia valamint Pakisztán is alaposan ki tudta venni a növekedésből a részét. Ugyanakkor az év első három hónapja során nem volt zavartalan a líbiai tevékenység, emiatt március közepe óta - nagyjából egy hónapja - nincs kitermelés az országban.

Forrás: OMV, Investor.hu

 Az OMV csoportba tartozó Petrom esetében túl nagy meglepetés nincs, a napi 182 ezer hordós termelés teljesen egybevág az elmúlt egy évben mutatott teljesítménnyel.

Forrás: OMV, Investor.hu

 Az olajárak mozgása sem volt túl izgalmas a negyedévben, a Brent és az Ural nagyjából ott mozog, ahol a negyedik negyedévben volt, éves szinten azonban minimális csökkenés látható.

Számos kihívással néz szembe a gáz és energai üzletág

Az előző év azonos időszakához képest csökkent a gas értékesítési és kereskedési mennyiség, főleg amitt mert alacsonyabb volt az enyhe tél miatt a kereslet és kevesebb gázra volt szükség a tározókból. A török piacon ráadásul negatív volt az árrése az első negyedév során a magasabb költségek és a kedvezőtlen dollár-török líra mozgás miatt.

Forrás: OMV, Investor.hu

A finomítói árrés javulást mutat

Némi javulás látható a finomítói szegmensben az OMV adatai szerint. Az osztrák olajcég által publikált árrás az előző két félévben tapasztalt alacsony szintről némi felpattanást mutat, de még az ért messze nem olyan a környezet, mint volt 2012-ben.

Ugyanakkor az OMV finomítók kihasználtsága 89 százalékra süllyedt az előző negyedévi 95 százalékról, az értékesítési bevételek pedig ellensúlyozták a javuló környezetet.

Forrás: OMV, Investor.hu

 Az OMV részvénye mindenesetre jól reagált a ma megjelent adatokra, 0,5 százalék pluszban mozog a részvény.

Forrás: Investor.hu