Áfacsalókat fognak az útdíjrendszer segítségével

Vágólapra másolva!
Könnyen nyomon tudja követni a gyanús szállítmányokat a NAV.
Vágólapra másolva!

Már több nagy áfacsalás felgöngyölítésében is segítették a hatóság munkáját az elektronikus útdíjrendszer adatai, amelyek felhasználására egy tavalyi jogszabály-módosítás ad felhatalmazást az adóhatóságnak – írja a Magyar Nemzet.

A lap Suller Attilára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki és vámügyekben nyilatkozó szóvivőjére hivatkozva írja, hogy a NAV és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató között kialakított elektronikus kapcsolat révén az adóhatóság az interneten keresztül kérheti le a szükséges információkat.

A gyanús szállítmányokat könnyedén nyomon tudják követni, emellett a megtett út és az árumozgás hiányának megállapítása utólag is lehetséges.

A NAV-nak az útdíjrendszeren keresztül tűnt fel, hogy a gyanús kamionokat nemegyszer nagy értékű személykocsi követi. Kiderült, hogy ebben szállítják a pillanatnyi helyzethez alkalmas hamis fuvarleveleket. A lap szerint az ellenőrzés hatékonyságának javítására felmerült az elektronikus fuvarlevél bevezetése is. Így a hatóság akár a kamion megállítása nélkül is meggyőződhetne arról, hogy kié az áru, mit tartalmaz a szállítmány, és ki a megrendelő.