Tovább üthetik az amerikai kiscégeket

Vágólapra másolva!
Folytatódhat az amerikai kis- és közepes vállalatokat tömörítő Russell 2000 vesszőfutása az előttünk álló időszakban is - állítják piaci szakértők a CNBC szerint. Ugyanakkor hosszabb távra tekintve már nem ennyire pesszimisták a szakemberek.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban írtunk az amerikai kisvállalatokat tömörítő Russell 2000 index vesszőfutásáról, mely piaci szakértők szerint még koránt sem ért véget. Mint ismert, a Russell 2000 látványos korrekciót mutatott be az elmúlt napokban, miközben a szélesebb piacot leképező S&P 500 újabb és újabb történelmi csúcsokat ütött.

Forrás: Investor.hu

A Russell 2000 vélhetően nem mostanában fogja behozni a lemaradását, legalábbis a szakemberek szerint. A neves Credit Suisse stratégája. Lori Calvasina úgy véli, hogy az egyik legnagyobb probléma a Russell 2000 masszív túlértékeltsége, mely hihetetlen módon elszaladt az utóbbi hónapokban. Noha az elmúlt napok mélyrepülése miatt az értékeltségek némileg csökkentek, az indexben szereplő részvények még mindig túlságosan drágának számítanak.

A Russell 2000 P/E rátája 54-szeres értéken forog (a dotkom-lufi idején is csak 39-es értéken mozgott!), miközben az S&P 500 P/E rátája csak 17,4-szeres értéket mutat. Ez azt jelenti, hogy ma már átlagosan 54 egységnyit kell fizetnünk a Russell 2000-ben szereplő egyes vállalatok egy egységnyi profitjáért.

Forrás: Investor.hu

Mi a P/E ráta?
Egy részvényre vonatkozóan a P/E ráta azt fejezi ki, hogy a befektetők a vállalat egy részvényre jutó nyereségének hányszorosát hajlandók a részvényért megfizetni. A mutató képzése: a részvény aktuális piaci árfolyama/az egy részvényre jutó adózás utáni eredmény. A mutatót általában úgy publikálják, hogy az adózás utáni eredmény az elmúlt időszakra vonatkozik, de elemzési célból érdekesebb, ha a mutatót az egy részvényre jutó várható nyereség segítségével számítjuk ki (EPS). A mutatóban kifejezésre jut, hogy a befektetők milyen kockázatosnak tartják a társaság tevékenységét, milyen a cég tőkeáttétele illetve milyen növekedési lehetőségekkel rendelkezik.

A rendkívül magas értékeltségek miatt nem valószínű, hogy a befektetők most fogják újra megtalálni az amerikai kis- és középvállalatok részvényeit. Calvasina szerint inkább érdemes lehet tovább adni ezeket a papírokat. Emiatt akár 1000 pontig is visszaeshet a Russell 2000 a közeljövőben, noha az évet az 1160 pontos szint környélén fejezheti be.

Calvasina szerint kockázatot jelent az is, hogy ha az amerikai gazdaság javulása nem a vártnak megfelelően megy végbe. A kis-és közepes vállalatok ugyanis különösen érzékenyek a gazdasági folyamatokra, és a részvényeik akkor teljesítenek jobban a piaci átlagnál, ha a gazdasági kilátások javulnak. Ha viszont romlanak a kilátások, akkor a kispapírok teljesítménye is az átlagosnál nagyobb mértékben romlik.

Hasonlóan vélekedik Michael O'Rourke, a Jones Trading vezető stratégája, aki szerint a Russell 2000 előtt még lefelé vezet az út, és csak utána kezdhet el ismét együtt mozogni a szélesebb piaccal.

A szakemberek attól tartanak, hogy a Russell 2000 mélyrepülése "átterjedhet" a szélesebb piacra is, és magával ránthatja például a Dow Jones-t, vagy az S&P 500-at.

Daniel Greenhouse, a BTIG stratégája viszont nem ennyire pesszimista, és nem lát egyértelmű okot arra, hogy a Russell 2000 esése átterjedjen a többi piacra is. Úgy véli, hogy a befektetők elfordulása a kis- és közepes vállalatok részvényeitől eddig tartott, és a Russell 2000 gyengélkedésének is vége lehet. Így egy egészséges korrekció következhet be, nagyjából az 1100 pontos szintig. Az S&P 500 viszont már nem nagyon emelkedhet feljebb, és folytathatja a hónapok óta tartó oldalazó mozgását, azonban már inkább lefelé irányba.