Vágólapra másolva!
Tegnap sem volt lendület az amerikai tőzsdéken, miután kifejezetten nagyot esett a gyorsjelentő cégek többsége is. A tengerentúli részvényindexek így előző napi záróértékeik közelében fejezték be a kereskedést. Ma az ázsiai börzéken is a - a japán kivételével - kisebb lecsorgás látható.
Vágólapra másolva!

USA: Nagyot estek a gyorsjelentő cégek

Nem tudtak formába lendülni tegnap az amerikai piacok, a vezető indexek közül csak a Dow Jones tudott enyhe pluszt felmutatni, az S&P 500 és a Nasdaq 0,3 százalékos mínuszba csúszott vissza. Ebben akár a vártnál nagyobb külkereskedelmi hiánynak, és az eurózónára vonatkozó gyengébb prognózisnak is szerepe lehetett. Főleg az alapvető fogyasztási javakat gyártó cégek szerepeltek jól, míg az energiaipari vállalatok szenvedtek.

Forrás: Investor.hu

Az sem segíthette a piacot, hogy James Bullard St. Louis-i Fed elnök "héja” hangvételű nyilatkozatot tett. Bullard szerint ugyanis az amerikai gazdaság a kövezető 14 hónapban 3 százalék körüli éves növekedési ütemet produkálhat, ami alapján a Fed akár előbb is elkezdhetné a kamatemelést.

Remekül szerepeltek a republikánus jelöltek a félidős választásokon, miután a képviselőház után a szenátusban is többséghez jutott a párt. A január elején felálló új kongresszus százfős szenátusában akár 54 helyet is megkaphatnak, így Obama számára feltehetően nehéz lesz a következő két év.

Továbbra is mélyrepülést mutat az olaj árfolyama, a WTI nyersolaj már 77 dollárig esett, míg a Brent jelenleg 82,3 közelében ingadozik. Ez vélhetően a tegnapi EU-s prognózisoknak köszönhető. Az arany közben 1150 dollár alá csúszott vissza, amivel folyamatosan üt egyre nagyobb éves mélypontokat a nemesfém. A jennel szemben erősödő dollár lehet az, ami támogatja a lejtmenetet.

Valamennyi nagyobb cég tetemes mínusszal zárta a tegnapi gyorsjelentést követő kereskedési napot, a Michael Kors (NYSE) 8,4, a Sprint (NYSE) 16,4, míg a Herbalife (NYSE) egyenesen 21 százalékot zuhant. Egyedül az Alibaba (NYSE) tudott jól szerepelni, miután a nap végére 4,2 százalékig húzták a befektetők az árfolyamot.

Nem sikerült rosszul a 21st Century Fox (Nasdaq) harmadik negyedéves gyorsjelentése, miután a társaság 39 centes tisztított EPS-tért el a várt 37 centtel szemben, ráadásul árbevétel soron is éves alapon 12 százalékkal emelkedve 7,89 milliárd dollárra sikerült eljutni. A részvény 0,8 százalékos emelkedést mutatott zárás után.

A TripAdvisor (Nasdaq) árfolyama viszont 11,5 százalékot szakadt a gyorsjelentés után, mivel a 48 centes tisztított EPS alaposan elmarad a várt 60 centtől. Az árfolyam ezzel az októberi mélypontok alá csúszhat vissza a mai nyitásra.

ÁZSIA: Tovább gyengül a jen

Vegyes teljesítményt mutatnak ma az ázsiai piacok, míg a Nikkei 0,4 százalékos emelkedésre képes, addig a többi index enyhe lecsorgást mutat. Ebben annak is szerepe lehet, hogy sem a japán, sem a kínai makroadatok nem lettek túl jók, a két ország szolgáltató szektorára vonatkozó PMI adatok a szeptemberinél rosszabbak lettek októberben. A jen viszont folytatta gyengülését a dollárral szemben, már 114,4 közelében is jártak a jegyzések.

Forrás: Investor.hu