Vágólapra másolva!
A Mol drágulni, a Richter gyengülni kezdett a gyorsjelentése után, így a BUX kisebb mínuszban mozog nyitás után. Eközben Európában is lefelé indultak el a részvényindexek. 
Vágólapra másolva!
  • Alaposan bepörgött ma a hazai gyorsjelentési szezon. A Mol, a Magyar Telekom, a TVK és a Richter is közzétette negyedéves eredményeit (nem beszélve a tegnapi GsPark jelentésről).
  • A Mol drágulni kezdett a kedvező eredményeire, és 0,8 százalékkal erősödik (11740 forint). A Richter viszont 1,3 százalékkal esik a csalódást keltő számaira (3780 forint). A Magyar Telekom 348 forinton stagnál, míg az OTP 0,3 százalékkal drágul.
  • Ezek után a BUX 0,4 százalékos mínuszban mozog nyitás után.
  • A kisebb részvények közül a TVK 2,6 százalékkal drágul a remek eredményeire, míg a GsParkra egyelőre stagnál.
  • A forint nem mutat eddig határozott irányt, és 310,4 körül mozog az euróval szembeni árfolyama. A dollárral szemben a tegnap ütött új két és féléves forintmélypont körül, 248,2-nél található a jegyzés.
  • Európában szintén kisebb, 0,2-0,6 százalékos gyengülések láthatók. A befektetők inkább kivárhatnak az EKB mai kamatdöntése, és az azt követő Draghi-sajtótájékoztató előtt, mivel a várakozások szerint fontos információk fognak elhangozni a tervezett eszközvásárlási programról.
Forrás: Investor.hu