Az Ikea gyorsítaná a vásárlást

Marek Feltl, Ikea
"Egy új áruház tervei körvonalazódnak" - Marek Feltl
Vágólapra másolva!
Eredményes üzleti évet zárt a magyarországi Ikea. A cég jövőbeli terveiről, a vasárnapi boltbezárás hatásairól és a magyar vásárlókról Marek Feltl, az Ikea regionális ügyvezető igazgatója beszélt.
Vágólapra másolva!

Jó évet zárt az Ikea Magyarország. A 2014-es pénzügyi évben 17 százalékkal, 41 milliárd forintra nőtt a leányvállalat forgalma, ami a harmadik legjobb eredmény a cégcsoportban Kína és Oroszország mögött, mondta Marek Feltl. A regionális ügyvezető igazgató szerint a látogatók és a vásárlók száma 7 százalékkal nőtt, és 10 százalékkal többet költöttek.

Korszakváltás

Mindez egy korszak végét jelenti. Az Ikea magyarországi eredményei ugyanis 2010 óta stagnáltak. A pozitív fordulat több külső és belső tényező eredménye, a legfontosabb a fogyasztói bizalom erősödése. Az is jót tett a cégnek, hogy nagy energiával kampányoltak a minőségi lakberendezés mellett. Nem feltétlenül a saját bútoraikat reklámozták, hanem a szemléletet, hogy megéri a lakásunkra költeni.

Marek Feltl szerint akár új áruház is nyílhat Forrás:

Az idei évre több fejlesztést is terveznek a cégnél. Fel fogják újítani a budaörsi áruház piacterét és a budapesti üzlet bemutatótermét. Ez mintegy másfél millió euróba fog kerülni.

Új áruház nyílhat

Emellett egy új áruház tervei is körvonalazódnak. Az Ikeának van egy telke Soroksáron, ott jelenleg a talajt vizsgálják és azt, hogy mit lehetne ráépíteni. Ha ezzel megvannak, még jóvá kell hagyatni a beruházást az anyavállalattal, ami lassú és bonyolult folyamat. „Nem akarok időpontokkal dobálózni, korai lenne megmondani mikorra nyithat ki az áruház. Maradjunk annyiban, hogy a telek megvan és a szándék is” - mondta Marek Feltl.

A magyar piacot ígéretesnek tarják Forrás: AFP/Daniel Reinhardt

Az élesedő verseny hasznos

A magyar lakberendezési piac ígéretes, ezt bizonyítja, hogy az országot elhagyó Baumax üzleteit a Möbelixet üzemeletető osztrák Lutz veszi át, véli Marek Feltl. Szerinte jó hír, hogy élesedik a verseny, tovább kell majd javítaniuk a szolgáltatásainkon és az árpolitikájukon.

Érvágás a vasárnapi boltbezárás

A vasárnapi boltbezárást nem kívánta kommentálni Marek Feltl. Annyit mondott, az a dolguk, hogy a törvényi keretek között igazodjanak a vásárlók igényeihez. Ebbe a nyitvatartási idő is beletartozik, éppen a közelmúltban váltottak például át a reggel 10-től este 10-ig tartó nyitvatartási időről egy 9-9 rendszerre.

„A vasárnapi boltbezárás érzékenyebben érinthet minket, mint mondjuk az élelmiszer-áruházakat. A bútorvásárlás hosszú összetett folyamat, amiben általában az egész család kiveszi a részét. Az egész család viszont általában csak hétvégén ér rá együtt eljönni. Nálunk forgalmas a hétvége, a bevételeink 25 százaléka születik szombaton, 20 pedig vasárnap. Az éttermeinknél még ennél is magasabb az arány, a bevétel több mint negyede a vasárnapokon folyik be. Az új rendszer tehát a forgalmunk egyötödét érinti. Ugyan most kitoljuk a nyitvatartási időnket este 10-ig, de egyhamar nem tudjuk teljesen pótolni a vasárnapi bezárás miatt kieső forgalmat” - mondta Marek Feltl.

Zsúfolt szombatok lesznek

További nehézséget jelent a cégnek, hogy a szombatok az eddigieknél sokkal zsúfoltabbak lesznek. A tömeg és a megnövekedő várakozási idő komolyan rombolhatja a vásárlás élményét. Éppen ezért az Ikeánál most azon dolgoznak, hogy hogyan tudnák gyorsítani a vásárlási folyamatot. Vannak terveink arra, hogy egyes folyamatokat az internetre helyezzenek át, de van amit nem lehet. Ha valaki venni akar egy ágyat, azt meg kell néznie élőben, rá kell ülnie, ki kell próbálnia stb.

A magyar ember gyűjtöget

„A magyarok jobban szeretik a sötétebb színeket, mint a környező országok vásárlói, vagy a skandinávok - mondta Marek Feltl. Emellett jobban értékelik a tradicionális formákat, mint mondjuk a csehek vagy a szlovákok. Rengeteg tárolóhely kell nekik: a magyarok szeretnek gyűjtögetni, tízszer is meggondolják, hogy kidobjanak valamit. Éppen ezért rengeteg tárgyuk van, amit tárolni kell valahol. Az utóbbi időben nagyon megugrott itt a nyári, kültéri bútorok népszerűsége, ez is magyar sajátosság.

Napelemek a tetőn: egyre fontosab a fenntarthatóság Fotó: Ikea.com

Képzettebbek a vevők

És hogy miben változtak? Az idő sokkal fontosabb tényező lett számukra. Nem akarnak sokat vacakolni a bútorok kiválasztásával és megvételével. Régen volt, hogy egy család egy egész hétvégét rászánt erre. Ma már sok folyamat átkerült az internetre. Ráadásul az inspirációk is változtak. Régen az emberek lakberendezési magazinokat lapozgattak, ma már megnézik hogy az ismerőseik milyen képeket tesznek ki a Facebookra. A határok is eltűntek, a mai vásárló könnyen utána nézhet például, hogy Skandináviában az emberek hogyan rendezik be a lakásukat. Ismerik a kínálatot, az árakat, a trendeket. Egyszóval sokkal képzettebbek és tájékozottabbak, mint pár éve.

Mikor vehetünk kanapét a neten?

„Ez az anyavállalaton múlik. Egy ilyen globális cégnél, egy ekkora újítás nem zajlik le két perc alatt" - mondta Marek Felt. Idén áprilisban Írországban indul el a próbaüzem. Ha sikeresnek bizonyul, akkor 2017 tavaszára Magyarországon is beindulhat a dolog.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!