Már húszezer lakás van az eszközkezelőnél

lakás eladó lakáshitel
Budapest, 2012. január 28. Eladó ingatlan a VI. kerületben. Már küldik az értesítést a bedőlt lakáshiteleseknek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az év első kilenc hónapjában ötezer ingatlant szerzett meg az eszközkezelő, így már húszezer lakás és ház került a Nemzeti Eszközkezelőhöz.
Vágólapra másolva!

Három évvel ezelőtti indulása óta az adósmentő lehetőség már 110 ezer ember lakhatását garantálta, és a programba bekerült, hitelüket fizetni nem tudó, szociálisan rászoruló banki adósok összesen 160 milliárd forint kötelezettségtől szabadultak meg - olvasható a Magyar Időkben.

A társaság eddig Borsodban vásárolta meg a legtöbb ingatlant,

de Szabolcsban, Hajdú-Biharban és Békésben is az átlagot jóval meghaladó mennyiségben kerültek hozzá lakások - írja a lap.

Lényeges ugyanakkor, hogy a megvásárolt lakások, házak forgalmi értéke ennél jóval nagyobb, átlagosan 8,1 millió forint.

Forrás: MTI/Mohai Balázs


Az eszközkezelőhöz beérkezett felajánlások száma már a 27 ezret is meghaladta, ám eddig nagyjából 2500 ügyben kellett elutasító döntést hozni. A gondot sok esetben az okozza, hogy a felajánlott ingatlan műszaki állapota nem éri el a megkövetelt szintet. De gyakorta jelent problémát az is, hogy a kérelmező nem igazolja megfelelő módon a lakcímét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!