Olcsóbban vehet eurót a görögök miatt

öröm hangulat siker fiatalok ugrás feldobott nyereség teljesítmény
Vágólapra másolva!
Éjjel a görög parlament zöld utat adott a nemzetközi hitelezők által megkövetelt megszorításoknak a harmadik görög mentőcsomag fejében. Látszólag minden akadály elhárult, de még így is számos konfliktusforrás és zsákutca van kódolva a jövőbeli folyamatokban. Mindenesetre a döntésnek a piacok is örülnek, ennek megfelelően folytatódik az egy hete tartó látványos árfolyamemelkedés a tőzsdéken, ráadásul a forint is szépen erősödik tovább az euróval szemben. 
Vágólapra másolva!

Fontos kockázat kerülhet ki a rendszerből

Azzal, hogy a görög politikusok nagyarányú többséggel adtak zöld jelzést az újabb megszorításoknak,

fontos kockázati tényező árazódott ki a nemzetközi pénzpiacok életéből, így Európában is újra a gazdasági növekedésre lehet koncentrálni.

Persze leányálom lenne azt gondolni, hogy innentől kezdve minden megoldódott. A mostani huzavona újra reflektorfénybe helyezte az európai integráció súlyos problémáit, számos korábbi, szőnyeg alá söpört konfliktust a felszínre hozva, ami nyomot hagy a rendszeren.

Egyelőre feledjünk

A befektetőket ez most kevésbé érdekli, sokkal inkább a pozitívumokra igyekeznek koncentrálni, ami az árfolyamokban is jól kifejeződik, és illeszkedik a múlt pénteki Investor elemzésbe is, amiben a fontos tőzsdeindexek további emelkedéséről írtunk.

Ez persze a forintra is kedvezően hat, még ha sokan furán nézték azt, hogy vajon mi köze lehet Magyarországnak a görög válsághoz. Közvetlen hatása ugyan nincs rá, sokkal inkább közvetett az európai gazdaságon, kötvényhozamokon és kockázatokon keresztül. Ezért is lehetett azt látni, hogy intenzívebben reagált a forint az elmúlt hetekben a görögökkel kapcsolatos huzavonára, bár már a június végi Investor elemzésben is felhívtuk arra a figyelmet, hogy csak rövid távú negatív hatások érhetik a forint árfolyamát, mely során a 320-as EURHUF árfolyam jó ellenállásként funckionálhat, utána pedig inkább a hazai fizetőeszköz erősödését várjuk.

Irány a 300?

A csütörtök délelőtti kereskedés során is intenzívebb forinterősödést lehet látni, mely jól illeszkedik az elmúlt egy hét azon történéseibe, hogy a görög kormány meghajolt a nemzetközi hitelezők akarata előtt. Míg egy héttel ezelőtt még a 318-as szinteken forgott a forint az euróval szemben, addigra ma már 308,50-ig süllyedt a jegyzés. Ez másfél havi csúcsot jelent a forintárfolyamban.

Az EURHUF napos bontású árfolyamgrafikonja Forrás: Investing.com, Investor.hu

Jelenleg azt látni, hogy az április közepe óta tartó emelkedő trend megtört, de egy fontosabb támasz zónához érkezhet az EURHUF árfolyama 306-308 között. Ha továbbra is kitart a nemzetközi piacok pozitív lendülete, az jótékony hatással lehet a forintra is, így akár 300-305 közötti árfolyamok is célkeresztbe kerülhetnek a következő hetekben. Ha pedig valami negatív hír vagy újabb fordulat állna be görög ügyben, akkor felfelé a 312-314 közötti szintek szolgálhatnak megállóként.

Mi van a dollárral?

A forint dollárral szembeni kereskedése viszont sokkal inkább a zöldhasú szereplésén múlik, hisz amióta azt látni, hogy körvonalazódik a görög megállapodás, azóta újra dollárerősödést látni a devizapiacokon. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a fokozott veszély elhárultával újra a FED kamatemelésére lehet koncentrálni, szemben azzal, hogy Európában folytatódhat a zéró kamatkörnyezet jelentős jegybanki pénzpumpával kiegészítve. Ennek megfelelően az euróra inkább finanszírozó avagy úgynevezett 'carry' devizaként tekintenek, azaz a befektetők inkább ebben vesznek fel hiteleket, hogy aztán azt befektethessék magasabb kamatozású eszközökbe. Ez pedig eladói nyomás alá helyezi az eurót, a dollárnak pedig kedvez számos más eszköz mellett.

Ennek megfelelően az USDHUF árfolyamban továbbra is ott a potenciál, hogy a márciusi 292-es csúcs fölé kerüljön az elmúlt időszak nagyobb oldalazása után.

Az USDHUF árfolyammozgása az elmúlt egy évben Forrás: Investing.com, Investor.hu