Kik a leggazdagabbak idén?

Amazon Fire Phone
Jeff Bezos a tizenötödik a listán
Vágólapra másolva!
A világgazdaság problémái egészen biztosan nem látszanak meg a világ millárdosainak képzeletbeli klubján: ismét többen vannak, mint tavaly. Vannak rekordok is.
Vágólapra másolva!

Az egyik a milliárdosok száma: a magazin szerint idén 1826 üzletember vagyona kezdődik a tíz kilencedik hatványánál. Ha összeadnánk, amijük van, az meghaladná a 7 billió dollárt, míg ugyanez az összeg tavalyi 6,4 billió volt. Ráadásul 290 új milliárdos lépett be a képbe, és még sosem volt köztük ennyi – 197 – nő, 25-tel több, mint 2014-ben.

Újra a Microsoft

Az ismerős nevek nem koptak ki. Az elmúlt 21 év alatt 16-odjára világelső Bill Gates. A vagyona 3,2 milliárd dollárral nőtt 79,2 milliárdra egy év alatt. Érdekes részlet, hogy 1,5 milliárd dollár értékben adományozott részvényeket Mark Zuckerbergnek, aki így – 16-odikként – életében először került be a top 20 közé. Zuckerberg jelenléte szimbolikus is, mintha ő indította volna el a negyvenedik életévüket be nem töltött milliárdosok hullámát.

Jeff Bezos a tizenötödik a listán Forrás: AFP/David Ryder

A második a mexikói telkómágnás, Carlos Slim Helu, aki 2013-ban még megelőzte Gatest, pedig eléggé átrendeződött a mexikói piac az új monopólium-ellenes törvény hatására. Slim tavaly júniusban 5,6 milliárd dollárért kivásárolta az America Movil 8,3 százalékos részesedését az AT&T-ből, most ő és gyermekei 62 százalékban tulajdonosok, a két vállalat pedig versenytárssá vált. Január óta közel 17 százalékkal ő a The New York Times legnagyobb részvényese. Ezen kívül ingatlanban, egy ipari konglomerátumban, a kockázati tőkében és infrastrukturális fejlesztésekben is nagypályázik.

Tarol az Egyesült Államok

Warren Buffet a harmadik, a „Zaraman”, Amancio Ortega a negyedik, az Oracle alapítója, Larry Ellison az ötödik. Charles és David Koch holtversenyben tartják a hatodik helyet, a Koch Industries a hatvanas évek óta tényező a világgazdaságban, mára az Egyesült Államok második legjelentősebb magánkézen lévő vállalata. A Walmartot tulajdonló három testvér közül Christy és Jim áll a nyolcadik és kilencedik helyen. Liliane Bettencourt és családja a tízedik helyen, nevük hosszú évek óta azonos a L’Oréal márkával, nem csoda, hogy nem is állnak meg a gyarapodásban.

Az Amazon atyja, Jeff Bezos a tizenötödik, Zuckerberg, mint írtuk, a tizenhatodik. Larry Page és Sergey Brin a tizenkilencedik és húszadik helyen állnak. A világ legfiatalabb milliárdosa Evan Spiegel, a Snapchat 24 éves társalapítója. De egyébként sem vall szégyent a mezőnyben a Szliícium-völgy: az Uber alapítói, travis Kalanick és Garrett Camp szintén friss hipervagyonos emberek, sőt azzá vált Ryan Graves is – aki az Uber első alkalmazottjaként kezdte. Elizabeth Holmes egy vérvizsgálatokra specializáló startuppal, a Theranosszal lett a legfiatalabb nagyon gazdag self made woman, 31 évesen.

Onnan bukni is nagyobbat lehet

Tavalyhoz képest több a nyertes, mint a vesztes. Csak 519 milliárdosnak kisebb a vagyona, mint egy évvel korábban, de közülük 819 növekedett egy év alatt. A nigériai Aliko Dangote főleg cementben utazik, amiben annyira lecsökkent a kereslet, hogy a nigériai valuta leértékelődésével együtt ez rekordveszteséghez vezetett: a vagyona 25 milliárd dollárról 14,7-re apadt, bár így is ő Afrika leggazdagabb embere. Sheldon Adelson kaszinónagybirtokos tavaly még az első tízbe tartozott, most a 18. helyet foglalja el.

Valamint nem szerepel a listán a tavalyihoz képest Michael Kors divattervező, Mark Vadon, a Zulily tulajdonosa, és számos orosz milliárdos. Viszont hét év kihagyás után ismét képviseli magát a leggazdagabbak között egy izlandi, Thor Bjorgolfsson, az ország történetének első és eddig egyetlen milliárdosa. Szintén a 2015-ös összesítéssel történt meg először, hogy a legvagyonosabbak közé lépett egy guatemalai üzletember.

A vállalkozás a legnagyobb pénzvarázslás

Máris tanulsága a listának, hogy a vállalkozás mint életforma egyszerűen virágzik. A teljes összesítésben 1187 self-made milliárdost találunk, szemben azzal a 230 üzletemberrel, aki beleszületett a dúskálásba. Számontartanak 403 örököst, aki a jólét egy részét köszönheti a családjának, de a saját munkájával húzta fel igazán volumenre.

Aki szeretné, a Forbes oldalán mind a közel 2000 milliárdos nevét és főbb vállalkozásait megtalálja.