Hatalmas változás jön a dohányosok életében

Dr. Life, Szabadulj ki a dohányzás rabságából!, cigaretta, leszokás
Vágólapra másolva!
Jövő májustól dohánytermékeket csak egységes, márkasemleges csomagolásban lehet forgalomba hozni az EU-ban. A logók lekerülnek a dobozokról, az egyetlen különbség az eltérő cigaretták között a név és a dohánytípus lesz.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió dohánytermékekre vonatkozó irányelveit (Tobacco Product Directive – TPD) 2013 márciusában fogadta el az Európai Bizottság, és tavaly május 19-én léptek hatályba.

A TPD egyebek mellett előírja, hogy a dohánytermékek csomagolásának mindkét legnagyobb felületén egészségvédő figyelmeztetéseket kell feltüntetni: a csomagolás elő- és hátoldali felületének 65 százalékát le kell fedniük a figyelmeztetéseknek, amelyeknek a csomagolási egységek felső részén is helyet kell kapniuk – írja a Híradó.hu. A jogharmonizáció hazánkban is folyamatban van.

Forrás: Thinkstock

Tíz állam, köztük Magyarország, idén júliusban állapodott meg a márkasemleges cigarettacsomagolások népszerűsítéséről.

A kezdeményezésben Magyarországon kívül Franciaország, a Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália, Írország, Norvégia, Új-Zéland, Nagy-Britannia, Svédország és Uruguay vesz részt.

Ezzel a csomagolással a dohányzás népszerűségének csökkentése a cél a fiatalok és a nők körében. Ezek a dobozok egységes külsővel, ugyanolyan színnel, méretben, egyforma betűtípussal készülhetnek. Magyarország 2016 májusától tervezi bevezetni az egységes csomagolást.