Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

Kissé megreccsent a beruházási kedv

szomorú anya
Vágólapra másolva!
Miközben a vállalkozások jelenlegi helyzetüket pozitívabban értékelik, mint az előző negyedévben, addig jövőbeli kilátásaikat negatívabban. Ez azt jelenti, hogy a kkv szektor fordulópontot jelez előre a hazai üzleti klíma alakulásában.
Vágólapra másolva!

Romlott a hazai kkv szektorban az üzleti bizalom szintje az előző negyedévben tapasztalthoz képest: a konjunktúramutató az április 31 pontos csúcsról 27 pontra csökkent. Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet júliusi körképe szerint ezzel a tavaly október óta tartó, folyamatos javuló tendencia tört meg.

A bizonytalansági mutató értéke 36 pontos szinten áll, amely gyakorlatilag nem változott az előző negyedévhez képest: áprilisban 37 ponton állt. A bizonytalansági mutató értéke arra utal, hogy az aktuális tendencia nem egységesen érinti a cégeket. A többi kis- és középvállalkozás még nem érzékeli.

Kevésbé fényes a következő, mint az elmúlt fél év? Forrás: Dreamstime

A jövőbeli kilátásokra vonatkozó összes almutató értéke visszaesett az előző negyedévhez képest. A vállalkozások jelentősen romlást vizionálnak a beruházási aktivitásban (12 pontos csökkenés), és a létszám terén (9 pontos csökkenés), a kapacitás-kihasználás (8 pontos csökkenés), a termelési szint (8 pontos csökkenés) és a jövedelmezőség (7 pontos csökkenés) esetében is negatív fordulatot jeleznek előre. A várható üzleti helyzetben csekély mértékű visszaesésre (1 pontos csökkenés) számítanak a következő fél évben.

Konjunktúra- és bizonytalansági mutató Forrás: GVI

Ezzel szemben aktuális helyzetüket továbbra is pozitívnak érzékelik a hazai kkv-k. Az előző negyedévhez képest a legnagyobb mértékben a rendelésállomány (10 pontos növekedés) mutatója javult, de a jövedelmezőség (8 pontos növekedés), az üzleti helyzet (7 pontos növekedés) és az elmúlt féléves termelési szint (7 pontos növekedés) mutatója is jelentősen nőtt az előző negyedévhez képest.

Forrás: GVI
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről