Számos kedvező lehetőséget, újdonságot, és több apróbb pontosítást is tartalmaz a parlamentnek benyújtott adócsomag, a nemzetgazdasági tárca az adórendszeren keresztül kívánja segíteni a kis- és középvállalkozásokat, mondta Pankucsi Zoltán, az adótanácsadó cég igazgatója az MTI-nek. Szerinte a tervezett adóváltoztatások jelentős ösztönzőkkel segítik a Magyarországon megvalósuló beruházásokat is.
A törvényjavaslat szerint a kisadózó vállalkozások tételes adóját a jövőben 12 millió forintos árbevételig lehet választani, ami a korábbi felső korlát megduplázását jelenti. Az áfa alanyi mentességi határának 6-ról 8 millió forintra történő emelése Pankucsi Zoltán szerint számos mikrovállalkozás esetében jelent komoly adminisztrációs könnyítést.
Az adószakértő úgy véli, hogy ennek a két intézkedésnek valószínűleg rendkívül komoly gazdaságfehérítő hatása is lesz a legkisebb vállalkozások körében, hiszen
nemcsak olcsóbb lesz a vállalkozás fenntartása, hanem nagyságrendileg kisebb papírmunkával is fog járni,
ami elősegíti a jogkövető magatartást. A nagyobb vállalkozások számára vonzó lehetőséget teremt a fejlesztési adókedvezmény feltételeinek enyhítése és az energiahatékonysági beruházásokhoz kapcsolódó új kedvezményrendszer bevezetése.
A magyar startuprendszer fejlődését segíti a korai fázisú vállalkozásba történő befektetések adóalap-kedvezménye. Fontos ugyanakkor arra is felhívni a figyelmet, hogy jelentősen módosult az új jövedéki adótörvény hatálybalépése, amit célszerű tanulmányozniuk az érintett iparági szereplőknek, mondta Pankucsi Zoltán.
A kormány a javaslat szerint az illegális gépjárműimport kapcsán is fel kíván lépni az áfacsalások ellen, ami jelentős költségvetési bevételeket hozhat, és tovább erősíti az adócsalások ellen eddig megtett lépések hatásait, mondta Pankucsi Zoltán.
Az adószakértő szerint az adózás rendjében tervezett úgynevezett támogató eljárás nemzetközi összehasonlításban is előremutató, és
új perspektívát nyithat az adóhatóság és az adózók kapcsolatában.
A szabályozásban tetten érhető az a szemléletváltozás, amely szerint az adóhatóság az eljárásai során épít az adózók jóhiszemű együttműködésére, és a büntetés helyett segítséget kínál az esetleges hibák kijavításához.
A magánszemélyek számára jó hír, hogy az öngondoskodásra fordított befizetéseik után nagyobb összegű személyijövedelemadó-visszatérítésre lehetnek jogosultak, és megszűnhet a kamatjövedelmet terhelő egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség is, tette hozzá Pankucsi Zoltán.