Hét éve nem történt ilyen a szupergazdagokkal

pénz dollár
2777213 01/22/2016 US dollars. Natalia Seliverstova/Sputnik
Vágólapra másolva!
Hét év alatt először csökkent a világon a szupergazdagok száma egy friss jelentés szerint. A tavalyi kedvezőtlen tőzsdei folyamatok miatt a legnagyobb befektetők sokat vesztettek vagyonukból.
Vágólapra másolva!

Három százalékkal csökkent tavaly azoknak az embereknek a száma, akiknek a vagyona meghaladja a 30 millió dollárt – derítették ki a Wealth Report 2016 című tanulmány szerzői. A jelentés szerint jelenleg 187 468 ilyen ember él a Földön, 6000-rel kevesebben, mint 2014-ben.

Az erős dollár is közrejátszott

„Ez a csökkenés tükrözi

– mondta a jelentést készítő Knight Frank nevű nemzetközi tanácsadó cég. Mind az érték-, mind az árutőzsdéken mozgalmas volt a tavalyi év: az S&P 500 és Dow Jones egyaránt alacsonyabb indexszel zárt 2015 végére, az év végi teljesítményük legutóbb 2008-ban volt ennyire gyenge. A csökkenést leginkább a kínai részvények bedőlése okozta: Kína referenciaindexe augusztus előtt három hónap alatt 45 százalékot esett.

Nagyot menetelt tavaly a dollár Forrás: AFP

Fontos körülmény az is, hogy

a leggazdagabbak vagyonát dollárban mérték,

az amerikai valuta pedig a legtöbb fizetőeszköznél jóval nagyobb erősödést produkált tavaly – ez rossz hír azoknak, akiknek a vagyona gyengébben szereplő pénzben volt.

Nem érdekük az olcsó olaj

Emellett sokféle késztermék, nyersanyag és más árucikk árfolyamának csökkenése – amelyek jó része az olajárzuhanáshoz köthető – szintén csökkentette a világ leggazdagabbjainak vagyonát.

több szupergazdag közel-keleti államot és pár afrikai országot is” – mondta Andrew Amolis, aki a New World Wealth vezető elemzőjeként biztosított adatokat a tanulmány készítéséhez.

A tanulmány szerint azonban csak ideiglenes a leggazdagabbak „elszegényedése”. Előrejelzésük szerint a következő pár évben többen újra bekerülhetnek a 30 milliósok klubjába, sőt,

később még bővülhet is a szupergazdagok köre,

ahogy a cégek alkalmazkodnak az új gazdasági környezethez. A jelenlegihez képest 41 százalékkal, 263 483-ra emelkedhet a 30 milliónál nagyobb vagyonúak száma, igaz, az 1995 és 2005 közötti csúcsot nem fogja megközelíteni a várható növekedés.

Nagyot léphet előre India

Mint mondják, az új tagok

többsége amerikai vagy kínai és indiai üzletember lehet.

A 30 milliónál nagyobb vagyonú amerikaiak száma 30 százalékkal emelkedhet a tanulmány szerint, Kína és India pedig náluk is jobban teljesíthet, 75, illetve 105 százalékos emelkedést jósolnak nekik.

Hogy osztható el?

Ez a vagyonfelhalmozás a Knight Frank elemzői szerint

lehetőséget ad a nagyobb újraelosztásra,

amire más közgazdászok javaslatait is felsorolja: egyesek a leggazdagabbak nagyíobb mértékű adóztatását javasolják, mások azt, hogy az államok avatkozzanak be a piaci folyamatokra, hogy biztosítsák a profitok egyenlőbb elosztását.

A gazdaság globalizálódása miatt azonban ma már nem olyan könnyű megadóztatni a gazdagokat, hiszen a legnagyobb vállalatok globálisan működnek, vagyis eldönthetik, hova fektetnek be, vagyis hogy hova adóznak – mivel az államok között is folyik a verseny a nemzetközi befektetésekért,

a nagyvállalatok különadóztatását sokan nem engedhetik meg maguknak.

Egy másik kutató szerint a megoldást inkább az ingatlanpolitika nyújthatja, hiszen a leggazdagabbak jellemzően jelentős részben ingatlanokban halmozzák fel a vagyonukat. A vagyon nagyobb újraelosztása ezért szerinte különböző ingatlanadók és más ingatlantörvények bevezetésével érhető el.