Öt tonna fémet szállítottak illegálisan

Vágólapra másolva!
Öt tonna illegális fémhulladékot talált két teherautóban az adóhatóság. Az árut lefoglalták, és 17 millió forint bírságot szabtak ki.
Vágólapra másolva!

Közúti ellenőrzéseken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei két teherautó rakteréből több mint 5000 kg sárgaréz-, alumínium- és vashulladékot foglaltak le.

A papírok sem voltak rendben

A pénzügyőrök mindkét teherautó rakterének átvizsgálásakor azt tapasztalták, hogy különféle méretű műanyag rekeszekben, fém kalodákban valamint bálázva szállítanak nagy mennyiségű fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot, tájékoztat közleményében az adóhatóság. A tároló dobozok rézhuzalokat, valamint alumínium-, sárgaréz- és vashulladékot tartalmaztak.

A járőrök mindkét esetben a telephelyükre kísérték a gépkocsikat, ahol a szállított anyagok tételes vizsgálata alkalmával az is kiderült, hogy az anyagkísérő okmányok valótlan adatokat tartalmaznak.

17 millió forint

A pénzügyőrök az összesen 5 ezer kilogramm színesfémet, illetve fémhulladékot lefoglalták és közel 17 millió forint bírságot szabtak ki.