Győzött a Kishantos a Földalappal szemben

2016.04.12. 11:23

A 2013-as földpályázatok elbírálásakor ítélték oda a Kishantos mintagazdaság földjeit a Mező Vidék Bt.-nek. A Kúria kedden megsemmisítette az új bérleti szerződést. 

A Kúria helybenhagyta a másodfokú bíróság döntését, amelyben megsemmisítette a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) a Mező Vidék Bt.-vel megkötött szerződését - jelentette a Greenpeace lapunknak.

A döntéssel kimondta a bíróság, hogy a Nemzeti Földalap törvényt sértett a kishantosi földek pályáztatásakor 2013-ban, valamint a Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak volt igaza, amikor pert indított az általa egykor bérelt állami földekre kiírt NFA-pályázatok elbírálása ügyében.

Semmis a bérleti szerződés

A Kúria mai döntését megelőzően 2015. június 17-én a másodfokú bíróság elfogadta Kishantos érveit; ítéletében semmissé tette az egyik új bérlő (a Mező Vidék Bt.) és az NFA közötti szerződést.

Emellett döntött arról is, hogy az NFA pályázati kiírásának és elbírálásának jogszerűségét vizsgálnia kell a bíróságnak, és ezért ezt az ügyet visszautalta első fokra. Az NFA és a Mező Vidék Bt. azonban nem fogadta el a jogerős ítéletet a szerződés megsemmisítéséről, és a Kúriához fordult. A bírósági mai döntésével helybenhagyta a 2015-ben hozott másodfokú ítéletét. Kishantos tehát győzött.

Forrás: Greenpeace Magyarország

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK