Azzal, hogy a Toyota befektetett az Uberbe, látványos frontvonalat húzott meg a világ nagy autógyártói között. Egyre többen vannak ugyanis azon nagyvállalatok, melyek lehetőséget látnak az új közösségi személyszállításban. Ezt jelzi az is, hogy a Toyota a befektetés mellé partnerségi ajánlatot is letett az asztalra.

Amellett, hogy egy kisebb, pontosan nem közölt, összeget fektetett az Uberbe, a Toyota lízinglehetőséget is kínálni fog az Uber sofőröknek – írja a Bloomberg. A jelenség azonban nem új. Korábban a Volkswagen és a General Motors is befektetett az Uber olyan versenytársaiba, mint a Gett és a Lyft.

Azzal pedig, hogy immár az Uber is felkerült a listára, egyértelműen kirajzolódik egy stratégiai koncepció a világ nagy autógyártóinak részéről. A gigászok is egyre inkább felismerik ugyanis, hogy az autóhasználati és birtoklási szokások átalakulóban vannak. Ráadásul az újfajta személyszállítási megoldások más szektorok nagyjainak érdeklődését is felkeltették. Az Apple például éppen ebben a hónapban fektetett 1 milliárd dollárt a kínai Didi Chuxing fuvarmegosztó óriásba.

Folyamatos terjeszkedés

Noha sem a Toyota, sem az Uber nem közölte a befektetés pontos összegét, a japán autógyártónak nem érdeke, hogy nagyobb részesedést szerezzen Uberben, vagy akár átvegye az irányítását – mondta a Bloombergnek egy, az ügyet ismerő forrás. A Toyota ugyanis sokkal inkább arra épít, hogy megfelelő ismeretek szerezzen az átalakuló autóhasználati szokásokról – tette hozzá a forrás.

A Toyota is lehetőséget lát az új megoldásokbanForrás: Toyota

Ezzel együtt az izraeli székhelyű Gett éppen kedden vont be 300 millió dollárt a Volkswagentől. A taxirendelésben utazó Gett egyébként már világszerte több mint 60 városban van jelen, beleértve Londont, Moszkvát és New Yorkot is. A vállalat emellett komoly fejlődést is mutat. Tavaly egészen 300 százalékkal nőtt a bevétele, és ebben az évben már el szeretnék érni az 500 millió dolláros szintet. Összevetésképpen, a piacvezető Uber éves szinten nagyjából 1 milliárd dollárt produkál.

Januárban pedig a General Motors (GM) fektetett 500 millió dollár a Lyftbe, amely az USA második legnagyobb fuvarmegosztó szolgáltatása. A GM elnöke, Dan Ammann csatlakozott is a Lyft igazgatótanácsához, és elindítottak egy lízingprogramot a sofőrök számára Chicagóban, melyet a terv szerint tovább bővítenének.

Félelem és lehetőség

A nagy autógyártók mozgolódásainak azonban két oldala van. Egyrészt kezdik felismerni fenyegetést, melyet az újfajta személyszállítási szolgáltatások jelentenek, az autóhasználati szokások megváltozásával. Másrészt viszont a lehetőséget is megérezték, melyet ezen cégek jelentenek. Különösen a zsúfolt városi területeken érvényes ez, ahol az Uber például igen erős, a befektetők pedig igencsak jó szemmel nézik, hogy a régi nagyvállalatok is meglovagolják a közösségi autómegosztási hullámot.

A General Motors elnöke, Dan Ammann (középen) és a Lyft társalapítói, John Zimmer (jobb) and Logan Green (bal)Forrás: General Motors

A városi piac különösen izgalmas a GM számára, amely erősen támaszkodik a vidéki piacokra, de a Lyfttel kötött együttműködéssel fokozhatja piaci részesedését a városokban – mondta Logan Green, a Lyft vezérigazgatója a múlt hónapban.

Óvatos haladás

Az Uber egyébként 2009-es alapítása óta már több mint 10 milliárd dollárnyi tőkét tudott bevonni, és a források szerint folyamatosan keresik a stratégiai befektetőket. A Toyotával pedig kiterjeszthetik a már eddig is meglévő lízingprogramjukat, noha ezen rövidtávú programok mind a Lyft, mind az Uber részéről a kaliforniai szabályozók figyelmét is felkeltették, melyek fontolgatják a gyakorlat betiltását.

A Toyota és az Uber azt reméli, hogy az év második felében indulhatnak el az új lízinglehetőségek – közölte a japán gyártó szóvivője. A Toyota azonban óvatos, és bár komoly lehetőséget látnak a programban egyelőre csak egyfajta tesztprojektként indítanák el azt, felfedezve, hogy mi lehet belőle a későbbiekben – jelezte a szóvivő.