Bankvásárlás, életbiztosítások, uniós tagság - erről szólt a hét

2016.07.03. 17:45

Egy héttel a kilépés mellett döntő brit népszavazás után Lázár János a Kormányinfón azt mondta, hogy jó szívvel nem tudna az uniós tagság mellett szavazni. Ugyanakkor szombaton a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az Origónak azt mondta, hogy a magyar kormány álláspontja határozott: Magyarországnak az unióban a helye. Januártól könnyebb lesz életbiztosítást választani, színre léptek az MKB Bank új tulajdonosai, csökkent a munkanélküliek száma, míg a foglalkoztatottság nőtt. Ez volt a héten a gazdaságban.

A brexit a magyar büdzsére is hatással lesz

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy interjúban elmondta, hogy a kormány különleges kedvezményeket kínálna a Nagy-Britanniát elhagyó vállalatoknak. A tárcavezető a Világgazdaságnak beszélt arról is, hogy a kilépés megváltoztatja majd az unió költségvetésének mozgásterét,  és hatással lesz – a támogatások haszonévezőjeként – a magyar büdzsére is, tekintve, hogy Nagy-Britannia a harmadik legnagyobb befizető ország volt. A britek június 23-án döntöttek úgy, hogy kilépnek az Európai Unióból.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A nemzetgazdasági miniszter cáfolta a találgatásokatForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Mihály légből kapottnak nevezte azt a feltételezést, hogy Magyarország is kilépne az Európai Unióból. Határozottan cáfolta az ezzel kapcsolatos találgatásokat: Nincs ilyen szándék, nincs ilyen terv, nincs ilyen forgatókönyv, ötlet vagy elképzelés.”

Varga Mihállyal szemben Lázár János már nem volt ilyen egyértelmű: a Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis a csütörtöki Kormányinfón

azt mondta, hogy jó szívvel nem tudna a bennmaradásra szavazni az uniós tagság ügyében.

Lázár JánosForrás: MTI/Máthé Zoltán

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Lázár János szavai nem jelentik azt, hogy ne lenne Európa-párti, de nem ért egyet azzal, amit ma Brüsszel tesz. Kovács Zoltán szerint „butaság”, hogy ellenzéki pártok szerint a britekhez hasonló akcióra készült a kormány például az őszi népszavazással, azaz, hogy kivezetnék Magyarországot az EU-ból.

Ősszel lesz a kényszerbetelepítés elleni népszavazásForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kövér László házelnök szerint az EU-tagság előnyös az országnak, és attól, hogy a szervezet rosszul működik, nem kell feltétlenül kilépni belőle, hanem meg kell próbálni változtatni rajta.

Az uniós tagság nemzeti érdek

Gazdasági és politikai szempontból is egyértelmű, hogy Magyarország érdeke az uniós tagság, nyilatkozta az Origónak Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár. Elmondta azt is, hogy a baj azzal van, ha az EU-s döntéshozatalt a talpáról a feje tetejére akarják állítani, azaz döntéseket akarnak az egyes országokra kényszeríteni. Azt mondta: az unió akkor áll a talpán, ha a döntéseket a tagállamok hozzák. 

Az MNB szorosan követi a helyzetet

Nagy-Britannia Európai Unióból történő kilépésére a régiónk és főként Magyarország gazdaságilag kevésbé érzékeny – többek között erről beszélt az Origónak adott interjújában Nagy Márton. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a növekedést érintő esetleges negatív hatások mérséklése fontos feladat.

Leminősítette az EU-t a Standard & Poor's

A brit kilépés miatt az eddigi „AA plusz”-ról „AA”-ra rontotta a EU hosszú távú besorolását a Standard & Poor's.

Lépett az S&PForrás: AFP/Stan Honda

A hitelminősítő cég szerint Nagy-Britannia kiválása gyengíti a rugalmasságot.

Még több brexit:

Könnyebb lesz életbiztosítást választani

Januártól sokkal könnyebb lesz összehasonlítani az életbiztosításokat. Javaslatot dolgozott ki a Magyar Nemzeti Bank az etikus életbiztosításokért. A javaslat lényege a fair szolgáltatások bevezetése, és a tisztességes és etikus magatartás a biztosítók részéről. A rendeletek már elkészültek, a jogszabály jövő év januárjától lép életbe.

Színre léptek az MKB Bank új tulajdonosai

Lezárult az MKB Bank adásvétele, az új tulajdonosok átutalták a vételárat. A vevők nem árulták el, hogy őmögöttük kik állnak. Az MKB-t várhatóan 2019 végéig tőzsdére viszik, addig a menedzsment és a dolgozók 15 százalék tulajdonrészt szerezhetnek a bankból. Lehetséges, hogy az EBRD 10 százalék körüli részesedést szerezhet a bankban, erről jelenleg informális tárgyalások zajlanak a fejlesztési bankkal.

Heti kisokos:

Győrben drágább az albérlet, mint Marseille-ben

Több szempontból is hasonlóan működik a labdarúgó-Európa-bajnokságnak otthont adó Franciaország és Magyarország albérletpiaca: Párizsban és Budapesten is a nettó keresetek 60 százalékát viszi el a bérleti díj.

Érdemes várni, mert eltűnhetnek a magas ingatlanárak

Győztesei voltak az elmúlt éveknek a most már 10-15 éves, újszerű lakóparki lakások, hiszen aki nem talált magának új építésű ingatlant, az újszerűt vásárolt.

Csökkenhetnek az ingatlanárakForrás: MTI/Mohai Balázs

Az elkövetkező egy-két évben a piacon megjelenő új építésű ingatlanok viszont komoly konkurenciát jelentenek majd számukra, és elképzelhető, hogy leverik a mostani magas árakat.

Nem tudtak dönteni a takarékszövetkezetek

Felfüggesztették a takarékszövetkezeti szektor intézményvédelmi feladatait ellátó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének közgyűlését. A közgyűlés összehívására az integrációs törvény június 9-i hatállyal történt módosítása miatt került sor.

Csökkent a munkanélküliség

Egy év alatt 69 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, és 1,6 százalékponttal 5,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a március–májusi időszakban. A foglalkoztatottak száma 4 millió 314 ezer volt, 149 ezerrel több, mint egy évvel korábban, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH szerint kevesebb a munkanélküliForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Elemzők szerint a foglalkoztatottak számának növekedése döntő részben annak köszönhető, hogy a munkaerőpiacon 115,6 ezer új munkahely jött létre. 8 ezren mégis inkább külföldre mentek.

A versenyszférában nő a foglalkoztatottság

Magyarországon a munkavállalókat elsősorban a versenyszféra foglalkoztatja, a jó szaktudást pedig megfizetik, ezért jelentősen emelkednek a bérek, mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

A migráció nem megoldás a munkaerőhiányra

Magyarország nem a migráción keresztül akarja a munkaerő-problémákat megoldani, hanem a munkanélküliség csökkentésével és a munkaerő képzésével, rugalmassá tételével, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Ez is a magyar gazdaságban történt:

Humanitárius katasztrófától tartanak Venezuelában

Humanitárius katasztrófa közelít Venezuelában, a dél-amerikai országban már 254 élelmiszerboltot fosztottak ki, az éhezés már a középosztályt is érinti. A szocialista kormány szerint mindenről hazai és külföldi üzletemberek tehetnek, akik destabilizálni akarják a kormányt. Caracasban a kormány katonákkal védi az élelmiszerraktárakat, de már ők sem jutnak mindig elegendő élelemhez.

Korábbi összefoglalóink: