Félmilliárd euró a brit piacra tartó vállalkozásoknak

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyság vonzó lehet a kis- és középvállalkozások számára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Brit-Magyar Szakmai Osztálya által szervezett Magyar-Brit Üzleti Fórumon elhangzottak alapján. Az erős kamarai hálózat miatt a BKIK valós segítséget képes nyújtani a brit piacon megjelenni kívánó hazai vállalkozásoknak.
Vágólapra másolva!

A magyar-brit üzleti kapcsolatok mélyítését és az Egyesült Királyság piacán megjelenni kívánó hazai vállalkozások segítését célozta a Magyar - Brit Üzleti Fórum, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Brit-Magyar Szakmai Osztálya szervezésében, valamint a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara társszervezésében rendeztek meg szeptember 29-én.

Támogatás a piacra jutáshoz

A Szijjártó Péter külügyminiszter a szervezet témában kiadott közleménye szerint bejelentette, hogy

az Eximbank 492 millió eurós, kedvező kamatozású hitelt különített el azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a brit piacon folytatnak exporttevékenységet.

Megalakult továbbá a Magyar - Brit Üzleti Tanács, amely egy kormányzati szervezet, ami a hazai vállalkozások brit megjelenése mellett a brit cégek magyarországi piacra jutását is segíteni fogja.

Szijjártó Péter a londoni székhelyű tanács munkájához a BKIK aktív segítségét is kérte a fórumon a megfelelő kamarai tagok delegálásával Forrás: BKIK

A BKIK Brit Szakmai Osztályának tudomása szerint jelenleg

több száz magyar tulajdonú kis- és középvállalat működik az Egyesült Királyságban,

jellemzően kereskedelmi-, és vendéglátóipari területen, de egészségügyi szolgáltató is megtalálható közöttük. Ezeken kívül azonban számos olyan családi tulajdonú vállalkozás, ingatlan-befektető is van a szigetországban, amely a magyar Katához hasonló vállalkozási szisztémában tevékenykedik.

Naprakész információk

A BKIK Brit Szakmai Osztályának célja, hogy naprakész üzleti, kereskedelmi, pénzügyi és adózási ismeretekkel lássa el a budapesti kis- és középvállalkozásokat a brit gazdaság jelenlegi helyzetével kapcsolatosan, különös tekintettel Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyára. Ez nemcsak a jogszabályok ismertetését, a helyi rendelkezésekről szóló tájékoztatást jelent, de a brit kamarai és vállalkozói kapcsolatokat is.

Kapu lehet a piacra lépéshez

A stabil gazdasági környezet, a kiegyensúlyozott törvényi szabályozás és a jelentős felvevőpiac miatt az Egyesült Királyság rendkívül vonzó a kis- és középvállalkozások számára – hangzott el a fórumon a témában kiadott közlemény szerint. A befektetéshez és a vállalkozáshoz a hazai és a külhoni gazdasági szereplőktől és mindkét ország kormányzatától is jelentős segítséget kapnak a vállalkozások.

Az önkéntes alapú brit kamarai rendszer regionális szerveződésű, ám tagsága révén jelentős a befolyása a gazdaság élet minden szintjén. A vállalkozás indításához például a leginkább kedvező őket megkeresni, hiszen

gyorsan és első körben díjmentesen segítik az indulást.

A kamara szakképzés és nyelvi képzések ügyében ugyanúgy jó kapcsolatot jelent az Egyesült Királyságban, ahogyan a helyi kapcsolatok kiépítésében, az üzleti lehetőségek fellelésében is kíváló kiindulópontot kínál a vállalkozásoknak.

Adózási kérdésekben a Brit Adó és Vámhivatal megkeresése

ajánlható, míg

finanszírozási ügyekben a Nemzeti Hitelgarancia segít

a vállalkozások számára legkedvezőbb finanszírozást megtalálni, speciális programja keretében a hitelkamat akár egy százalékponttal is csökkenthető.

2019 végéig az EU tagja Nagy-Britannia

A Brexit ráadásul most kedvező hatással is járhat, hiszen a hitelkamatok csökkenése és a gazdaságnövekedést segítő brit intézkedések kifejezetten előnyösek is a vállalkozások számára.

Jelenleg igen kevés információ áll rendelkezésre a brit kilépés részleteiről, annyi biztos, hogy a meghatározó brit kormányerők és gazdasági szakértők is az egységes európai piac fontosságát hangsúlyozzák a Brexit ellenére is. Miután pedig az idén még nem kezdődik el a kilépési folyamat, ez azt is jelenti, hogy az Egyesült Királyság 2019 végéig biztosan az EU tagja marad.