Óriási hiba küldte padlóra a legmenőbb részvényeket

Nasdaq
Vágólapra másolva!
Néha még a világ vezetői tőzsdéin is történik egy-egy számítástechnikai hiba. Kedd hajnalban több technológia vállalat árfolyama is indokolatlan mértékben megváltozott, ráadásul ugyanarra az értékre. 123,47 dollárt mutattak az Amazon, az Apple, a Google és a Microsoft részvényei is.
Vágólapra másolva!

Óriási volt a riadalom kedd hajnalban, amikor az akkor már nyitva lévő ázsiai tőzsdéken azt látták, hogy több technológiai óriásvállalat részvénye egyszerre zuhant be drasztikusan. Ráadásul az összes papír ugyanannyiba került:

123,47 dollárba.

Ennyit ért a Nasdaqra bejegyzett Amazon, Apple, Google és Microsoft részvénye is.

Az árfolyamesést több portál is rögzítette,

zuhanást mutatott a Google, a Yahoo és a Bloomberg platformja is.

Ez azt jelentette, hogy a Google 86,41 százalékot, az Amazon 87,24 százalékot, míg az Apple 14,27 százalékot esett.

Persze voltak, akinek korábban a 123,47 dollár elérhetetlen tűnt, a Zynga 3292 százalékkal lett drágább, míg a Microsoft részvényeinek árfolyama 79,1 százalékkal nőtt.

Technikai hiba miatt nem voltak az árfolyamok Forrás: Nasdaq.com

Összesen 4 vállalat részvényei zuhantak több mint 10 százalékkal 123 dollárra, míg 13 vállalat részvényei emelkedtek legalább 10 százalékkal ugyanerre a szintre.

Természetesen nem gazdasági oka volt az árfolyamváltozásnak, hanem technikai. A számok hazudtak, rossz értéket mutattak a platformok egy harmadik fél hibája miatt.

A Nasdaq szerint a hiba nem okozott senkinek kárt, hiszen a részvények kereskedése szünetelt az Egyesült Államok tőzsdéjén. Ezzel ellentmondó hírek jelentek meg a Financial Times cikkében, ugyanis Hongkongban jó néhány üzletet kötöttek az adott árfolyamon,

így ezeket a tőzsdefelügyeletnek törölnie kell.

Napjainkban már könnyebben szúrjuk ki az ilyen hibákat. A 10 százaléknál nagyobb esés eleve gyanús, a 80 százalék meg már szinte biztos, hogy technikai hibára utal – nyilatkozta Mohammed Apabhai, a Citigroup Ázsia-Óceánia részlegének stratégiai vezetője.

Illusztráció Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

A Nasdaq közlése szerint épp egy tesztet folytattak, amikor egy harmadik fél rossz adatokat továbbított a tőzsdei platformokra. Azóta minden oldalon már a jó számok szerepelnek, ráadásul

a július 4-i nemzeti ünnep (függetlenség napja) miatt szünetel a tőzsdei kereskedés az Egyesült Államokban.

A New York-i tőzsdén már többször tapasztaltak technikai problémát, 2013-ban közel 200 részvény papírjaival nem lehetett kereskedni három órán keresztül.