Az olcsó import nyomja le a tojásárakat

Vágólapra másolva!
Bár a tavalyi rovarölőszeres botrány miatt egy időre eltűnt a magyar piacról az importtojás, a külföldi termelés felfutásával újra tömegével érkeznek a dömpingárú termékek a boltokba, ez nyomja lefelé az árakat húsvét előtt – írta a Magyar Idők szerdán.
Vágólapra másolva!

Csák Gyula, a Csabatáj Zrt. vezérigazgatója a lapnak azt mondta: a magyar termelők abban érdekeltek, hogy hosszú távon kiszámítható, biztonságos termelési feltételeket biztosító árak legyenek a piacon. Az áruházláncok húsvét előtti akcióival sem az a baj, hogy két hétre visszaesnek az árak,

- tette hozzá.

A húsvétnak kiemelt szerepe van a termelésben, az ünnep után ugyanis jellemzően esik a kereslet, így az árak is, ezért nagyon fontos a termelőknek, hogy ezt az időszakot jól zárják. A szakember szerint akkor lehet kiegyensúlyozottabb a tojásár az országban, ha a hazai termelés szinkronban lesz a belső fogyasztással – írta a Magyar Idők.