Szijjártó Péter: Budapesten lesz a Jaguar legújabb fejlesztő központja

SZIJJÁRTÓ Péter
Moszkva, 2018. október 3. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Oroszországi Energiahét elnevezésű konferencián Moszkvában 2018. október 3-án. MTI Fotó: KKM/Mitko Sztojcsev
Vágólapra másolva!
Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguar új műszaki fejlesztő központja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Krónika című műsorában.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közölte: a brit cég budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd.

A központ jelentőségét az adja, hogy

az új Jaguar modellek 2020-tól alapvetően már elektromos meghajtással futnak.

Szijjártó Péter Forrás: MTI/Kkm/Mitko Sztojcsev

A jövő év elején megnyíló központban

- tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a központ klasszikus szellemi műhely lesz, amely a Nagy-Britanniából irányított fejlesztésekben vesz részt. A Jaguár tavaly 4 milliárd fontot költött kutatás-fejlesztésre - tudatta a magyar diplomácia vezetője.

A beruházás jelentőségét mutatja az is, hogy

a Jaguarnak a budapestihez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van.

A miniszter szerint a Jaguar döntésekor sokat nyomott a latban a magyar adópolitika, ugyanis Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó, valamint a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények és a magyar műszaki felsőoktatás magas színvonala is.

Kiemelte:

A beruházás megerősíti a magyar-brit befektetői kapcsolatokat és az autógyártás szerepét a magyar gazdaságban - jegyezte meg.

Közölte, a magyar autóipar termelési értéke ez év végére várhatóan meghaladja a 8500 milliárd forintot, az év első nyolc hónapjában a gazdasági kibocsátás több mint 28,2 százalékát az autóipar adta és az itt készülő járművek 91 százalékát exportálják.

Elmondta azt is, hogy

az emberek és a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar gazdaság tartósan 4 százalék feletti növekedést érhet el.

Magyarország már nem a probléma, hanem a megoldás része, a visegrádi összefogás gazdasági növekedése jóval meghaladja az európai növekedés ütemét, hosszú távon ebből a régióból jön majd az európai növekedés - hangoztatta a Szijjártó Péter.