Az építőipar és az autóipar is hajtja a hazai üveggyártást

2019.01.25. 19:01

A hazai üveggyártás minimális cégszám csökkenés mellett, nemcsak árbevételt, de dolgozói létszámot is tudott növelni – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

A hazai cégvilág általános folyamatait követve a magyarországi üvegiparban is csökkent a működő piaci szereplők száma. Míg 2015-ben 309 működő cég osztozott a szektor 128 milliárdos árbevételén, addig 2017-ben 283 darab vállalkozás ért el összesen több mint 140 milliárdos nettó forgalmat. 2018-ban pedig az iparág szereplőinek száma kis mértékben tovább zsugorodott 271-re.

Ugyanakkor az általános trendtől eltérően az üvegiparban foglalkoztatottak száma a vizsgált időszakban folyamatosan bővült. 2015-ben 5080 fő dolgozott a hazai üveggyárakban, tavaly pedig már 5513 dolgozót jelentettek le a piac szereplői.

Forrás: Opten

Az iparág stabilitását mutatja a felszámolási eljárások és a végelszámolások csekély száma, valamint a cégfluktuációs index (CFI) alakulása. (A CFI az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez.) Már 2015-ben mért 10,36%-os érték is alacsonyabb volt a hazai átlagnál, de ez időben is folyamatosan csökkent, 2018-ban 6,27%-on állt.

Az üvegipar nagyon ki van téve más iparágak konjunkturális hatásainakForrás: MTI/Rosta Tibor

A kedvező statisztikák okai sokrétűek. Szerepet játszik benne a hazai építőipari növekedés és az elmúlt években megvalósuló autóipari fejlesztések és beruházások is. Ugyanakkor a csomagoló, illetve öblösüveg gyártás területén az üveg visszaszorulóban van a műanyaggal szemben, ami környezetvédelmi szempontból sem kedvező. A növekedés okainak vizsgálata arra is rámutat, hogy miért törékeny a hazai üvegipar helyzete, hiszen az iparág rendkívül ki van téve más iparágak (építőipar, autógyártás) konjunktúráinak.

Forrás: Opten

A növekedésben szintén szerepet játszik az uniós támogatások felhasználása, mivel az iparág rendkívül sok innovációt és gyártástechnológiai fejlesztést igényel. A vizsgált időszakban a piac szereplői 48 fejlesztési projektre összesen több mint 5,3 milliárd forint támogatást nyertek el, amely mindenképpen kedvezően befolyásolja a hazai üvegipar jövőjét – zárja elemzését Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.