Mesés nyeremény találhat gazdára az Eurojackpoton

2019.08.22. 11:13

Mindössze 8 hét halmozódás után elérte maximumát az Eurojackpot főnyereménye, hiszen az e heti várható jackpot bruttó 90 millió euró, azaz közel 30 milliárd forint. A magyar szerencsejátékok történetében egyetlen játékos sem nyert még ekkora összeget.

Az előző játékhét során ismét nem született telitalálatos szelvény az Eurojackpoton, így tovább emelkedett a játék várható főnyereménye. 2019-ben ez a második alkalom, hogy az Eurojackpoton elérhető legmagasabb összegért, azaz 29,2 milliárd forintért játszhatnak a játékosok.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az elmúlt évek jackpotjait vizsgálva változatos kép rajzolódik ki: míg 2017-ben egyetlen alkalommal sem, addig 2018-ban többször is előfordult, hogy több mint 29 milliárd forintot ért a helyesen megtippelt 5+2 nyerőszám. A tavalyi esztendőben arra is volt példa, hogy a 90 millió eurós főnyeremény egymást követő 7 héten át volt elérhető. 

A játékkal kapcsolatban további érdekesség, hogy ugyan a főnyeremény lehetséges összege maximum 90 millió euró, a halmozódás nem feltétlenül ér véget. Amint a játék heti jackpotja eléri a 90 millió eurót, azt követően – amennyiben továbbra sincs telitalálat – a II. nyerőosztály nyereményalapja emelkedik tovább.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK