Meglepő túljelentkezés volt az Amazonnál meghirdetett állásokra

2019.09.20. 20:32

Az amerikai e-kereskedelmi óriás nemrég jelentette be, hogy 30 ezer új munkatársat kíván felvenni a cégbe, amire egy hét alatt több mint 200 ezren jelentkeztek az Egyesült Államokban, vagyis percenként 18 pályázatot adtak be.

Az emberek megértik az Amazon munkahely nyújtotta lehetőségeket: a 15 dolláros minimum órabér, az első munkanaptól igénybe vehető előnyöket, mint az egészségügyi ellátást, valamint a továbbképzési lehetőségeket – összegezte Beth Galetti, az Amazon HR részlegének vezetője.

IllusztrációForrás: Getty Images/David Ryder

Munkakeresők ezrei vettek részt az Amazon Karrier Napján a héten hat városban – Bostonban, Chicagóban, Dallasban, Arlingtonban, Nashville-ben és Seattle-ben. A vállalat szerint Arlingtonban, a cég második központjában, több mint 5 ezren jelentek meg. A vállalat toborzói közel 4.500 állásinterjút tartottak és 7 ezer jelentkező önéletrajzát nézték át. A résztvevőknek lehetőségük volt a cég jelenlegi alkalmazottaival is  beszélni a vállalatról és a munkáról.

Az új nyitott pozíciók között van teljesen kezdőknek szóló állás, míg a szoftverfejlesztő mérnököknek is kínálnak helyet. A meghirdetett pozíciók többsége teljes munkaidős.

Az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Irodája szerint 7,2 millió betöltendő állás van az országban, amire 6 millió álláskereső amerikai jut.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK