Domokos László: 2021-ben a kormányzat hozzákezdhet az szja jelentős mérsékléséhez

NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelület, NAV ADÓ, Adó, pénz, bevétel, e-bevallás, ügyfélkapu, ügyfél, bevallás, SZJA, SZJA bevallás, Személyi jövedelemadó, SZJA bevallás,
NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevallás, SZJA, SZJA bevallás, Személyi jövedelemadó, SZJA bevallás, 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez - nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Nemzetnek.
Vágólapra másolva!

Az adómérséklés mellett a munkahelyteremtés is lényeges szerepet játszott az elmúlt évek gazdasági növekedésében - mondta a lapnak az ÁSZ elnöke.

Domokos László szerint az államnak továbbra is támogatnia kell a munkahelyek létrejöttét, de most már leginkább olyan munkaerő-piaci programokat kell indítania, amelyek javítják a hatékonyságot, segítik az innovációt, vagyis

lendítenek az ország versenyképességén.

A legfrissebb adatok szerint augusztus és október között 4,52 millió foglalkoztatottat tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal. Az érték 18 ezer fővel volt magasabb, mint tavaly, a foglalkoztatási ráta pedig hetven százalék fölé szökött. A számok alapján azt mondhatjuk, lényegében

kialakult idehaza a munkaalapú társadalom.

A kérdés most az: hogyan tovább a munkahelyteremtés ügyében - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke.

A magyar gazdaság eredményeiben meghatározó jelentősége van a foglalkoztatás bővülésének - jelentette ki az elnök, majd egy friss ÁSZ-elemzés következtetéseire támaszkodva azt mondta: a munkahelyteremtés és a foglalkoztatásbővítés állami támogatásában a mennyiség helyett immár a minőségre kell helyezni a hangsúlyt.

Domokos László magyarázatként kifejtette: az elmúlt években nyilvánvaló módon az volt a legfontosabb, hogy minél több ember tudjon elhelyezkedni, ezért pedig nem egy esetben egyedi beruházásokat is támogatott közpénzből az állam.

Az ÁSZ vezetője szerint mára a helyzet annyiban megváltozott, hogy

inkább a tudásintenzív, a magas hozzáadott értékkel bíró ipari és szolgáltatási területek dotálása célszerű.

A gazdasági növekedést most már elsősorban olyan munkahely-teremtési programokkal lehet segíteni, amelyek az innovációt, a fejlesztést jutalmazzák, továbbá javítják a vállalkozások hatékonyságát - mondta -, ezek a tényezők kellenek ugyanis ahhoz, hogy Magyarország versenyképesebb lehessen.

A mindenkori kiadások rendezésétől vagy az adósságok törlesztésétől nyilvánvalóan nem lehet eltekinteni, ugyanakkor be is kell fektetni a jövőbe. A munkát terhelő adók csökkentése az ilyen befektetések közé tartozik - fogalmazott az ÁSZ elnöke, hozzátéve: ez a befektetés igen szép kamattal, megtérüléssel kecsegtet. A munkára rakódó közterhek mérséklése ugyanis az egyik legkiválóbb eszköz ahhoz, hogy az állam vállalkozásra, tervezésre, beruházásra sarkallja a magánszemélyeket, a gazdasági szereplőket.

Közölte, hogy emiatt egyetért a személyi jövedelemadó csökkentésével, és reálisnak tartja, hogy az szja jelentős mérsékléséhez 2021-ben hozzákezdjen a kormányzat. Az elnök az egy számjegyű szja-ról is támogatóan szólt - vagyis arról, hogy a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsát

legalább kilenc százalékra mérsékelje a törvényhozás.

Az ÁSZ vezetője összegzésképpen úgy vélekedett: egy nagyobb tehercsökkentés érezhetően lendíthetne az ország versenyképességén, ugyanakkor nyilvánvalóan oda kell figyelni a költségvetésből kieső bevételek fedezetére is.