Fed: A második félévben elindulhat felfelé az amerikai gazdaság

zászló amerikai zászló
usa, etat de New York, New York City, Manhattan, financial district, wall street, bourse, nyse, drapeau american, Photo Gilles Targat
Vágólapra másolva!
A hosszú hétvégét követően eséssel indítottak a nemzetközi tőzsdék, hét közben azonban fordult a hangulat a pénzpiacokon, és elsősorban az amerikai börzék komolyabb emelkedést tudtak felmutatni. A Fed ugyanis optimista forgatókönyvet vázolt fel az amerikai gazdaság kilátásait illetően, illetve szakértők abban bíznak, hogy az USA munkaerőpiacán is pozitív fordulat jöhet.
Vágólapra másolva!

Európában jelentős zuhanással kezdték a hosszú hétvége után a kereskedést az indexek, az újabb amerikai-kínai pengeváltás rontotta a hangulatot, emellett a JP Morgan is semlegesre módosította az európai részvényekre tett ajánlását a korábbi felülsúlyozásról, mivel szerintük az európai döntéshozók és a jegybank nem kezeli megfelelően és kellő hatékonysággal a kialakult makrogazdasági egyensúlytalanságot.

Az amerikai indexek kisebb emelkedéssel zártak hétfőn a tech- és internet-cégek jó teljesítményének köszönhetően, illetve az olajár is segített, ami képes volt ellensúlyozni a negatív politikai hangulatot. További piacmozgató tényező, hogy a vállalatok is sorra teszik közzé negyedéves gyorsjelentéseiket, Warren Buffett Berkshire holdingja például 50 milliárd dolláros veszteséget jelentett az első negyedévre, és így az esésével nehezéket jelentett az S&P számára.

Optimista nyilatkozat a Fedtől

Emelkedtek az európai indexek kedden, lerázták magukról az európai kötvényvásárlással kapcsolatban jelentkező aggodalmakat, és a korlátozások enyhítési kilátásai is optimizmusra adtak okot. A Wall Streeten szintén emelkedtek az indexek: az emelkedő egészségügyi papírok és az önkéntes kitermelés-csökkentések miatt újabb 20 százalékkal megugró olajárak is segítették a piacot, illetve

a Fed azon várakozásának adott hangot, hogy a második negyedévben ugyan erőteljes visszaesés jöhet az USA gazdaságában, de aztán a második félévben elindulhat a kilábalás.

A Fed pozitívan nyilatkozott az amerikai gazdasági kilátásokról Forrás: Photo12/Gilles Targat/Photo12/Photo12

Mérsékelt csökkenéssel fejezték be a szerdát az európai indexek, az Európai Bizottság pesszimista makrogazdasági előrejelzései aláásták a hangulatot a feloldások miatt gyors helyreállásban reménykedőknél. Amerikában szintén estek a tőzsdék, miután Trump elnök kétségét fejezte ki egy jövőbeni lehetséges amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás kapcsán - a vámemelési fenyegetések után -, illetve az amerikai magánszektor áprilisi munkahelyteremtési adatai is komoly visszaesésről tanúskodtak.

A negatív hírek ellenére az indexek az elmúlt hetekben összességében töretlenül emelkednek a márciusi átmeneti mélypontokhoz képest, ami például az USA-ban regisztrált magas munkanélküliség mellett nehezen érthető.

Persze a jegybanki korlátlan beavatkozások minden problémát próbálnak a szőnyeg alá söpörni, és egyelőre sikerrel, emellett az is segít, hogy alapvetően bíznak a befektetők a gyors visszapattanásban a második félévben.

Túljutott a mélyponton az amerikai munkanélküliség?

Emelkedtek az európai indexek csütörtökön, a vártnál erősebb, 3,5 százalékos növekedést mutató áprilisi kínai exportadat optimista feltételezésekre ad okot a globális kereslet kapcsán (annak ellenére, hogy a kínai adatok hitelességét alapvetően sokan megkérdőjelezik időről időre), továbbá egy csokor erős(ebb) gyorsjelentés is támaszt tudott adni a hangulatnak. Tovább emelkedtek az amerikai piacok és az arany is 2 százalékot drágult, miután

újabb 3,2 millió amerikai vált ugyan munkanélkülivé a múlt héten, ám a trend folyamatosan csökkenő, ami erősíti azt a szcenáriót, hogy az állások elvesztése átmenetinek bizonyulhat a munkaerőpiacon.

Szépen emelkedtek az amerikai indexek a múlt héten Forrás: AFP/Getty Images/Drew Angerer

A hetet összességében 2,6 és 6 százalék közötti emelkedéssel fejezték be az amerikai indexek, a német DAX mindössze 0,4 százalékkal nőtt, a londoni FTSE viszont 3 százalékponttal emelkedett, miközben a milánói börze 1,4 százalékkal lejjebb került a múlt héten. A hazai tőzsde vezető indexe 1,1 százalékos visszaeséssel fejezte be a heti kereskedést, legnagyobb esést az OTP produkálta, miután korrekciós szakaszba lépett.

A devizapiacon a dollár összességében 1,3 százalékot erősödött az euróval szemben a hét folyamán – jelentős volatilitás közepette -, a hazai fizetőeszköz a múlt héten 1 százalékkal értékelődött fel az euróval szemben és 0,6 százalékkal gyengült a dollár ellenében, míg a régiós devizák leginkább oldalazással fejezték be a hetet.