Újabb 150 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre

koronavírus, illusztráció, kijárási korlátozás feloldása, vidék, nyitás, kinyitottak az üzletek, terasz, balatonpart, balaton, Balatonfüred
Balatonfüred
Vágólapra másolva!
A magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója Alsópáhokon.
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató bejelentette, hogy új szakaszba lép a Kisfaludy Program, még ezen a héten 85 milliárd forint összegű támogatást ad az ügynökség a 100 szoba feletti szállodák építésére és felújítására a vidéki Magyarország területén, 35 szálloda építése és fejlesztése eredményeként 1500 új szoba jön létre és 4200 megszépült szoba áll majd a vendégek rendelkezésére.

Emellett 4 vidéki ötcsillagos szálloda megújítását is támogatják.

A 85 milliárd forint forrás mellé a vállalkozók további 85 milliárd forintot biztosítanak, így összességében 170 milliárd forinttal járul hozzá mindez a hazai turizmus fejlesztéséhez

- emelte ki Guller Zoltán.

Ezeken túl mg májusban 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot Balaton-parti kempingek fejlesztésére.

A pályázatra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon keresztül lehet jelentkezni, de várják azokat is, akik eddig még nem regisztráltak. A támogatást még ezen a nyáron folyósítják, azt december 31-ig kell felhasználni - ismertette a vezérigazgató.

Balatonfüredi felvétel a koronavírus-járvány miatti korlátozások vidéki feloldása után Fotó: Hirling Bálint - Origo

Mindezeken felül

a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban, melynek célja, hogy 28 000 szálláshely összesen 55 000 szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben.

A cél az, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban - fejtette ki Guller Zoltán.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója beszédet mond a Kolping Hotel fejlesztéseinek átadása és a Bobo Fun Kalandpark ünnepélyes alapkőletétele alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Alsópáhokon 2020. május 19-én Forrás: MTI/Varga György

Mint mondta: a vírus okozta válságból való kilábalást a fejlesztések folytatása segíti, így a turizmusban a kormány még magasabb fokozatba kapcsolt, amikor a fejlesztésekről döntött. Folytatódnak a strandok, csúszdák, tourinform irodák fejlesztései, a Bahart több milliárd forintért vásárol hajókat, illetve szállodák és panziók épülnek, továbbá több mint 100 attrakciófejlesztés zajlik jelenleg is.

A Kolping Hotel kalandparkjának most induló fejlesztésére a kormány 950 millió forint támogatást biztosított - tette még hozzá.

Kitért rá, hogy a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program 2017-ben indult szálláshelyek megújítására és újak építésére.

Eddig 750 panzió kapott támogatást, amelynek révén 1000 szoba épül és 4700 szobát újítanak fel.

Ezek közül 510 panzió már idén nyáron üzemel.

Baldauf Csaba, a Kolping Hotel Kft. és az újonnan létesülő Bobo Fun Park Kft. ügyvezetője elmondta: a 2008-as válság idején is a fejlesztésekben látták a kiutat, és egy bátor döntéssel most is ezt választották. A közel 2,1 milliárd forintos beruházással - ebből 950 millió forint támogatással - induló fejlesztés eredményeként a térség hiánypótló attrakciója, egy fedett élménypark épül a jövő év nyarára.

Czigány Sándor, Alsópáhok polgármestere (b), Szabó János, a Magyar Kolping Üdülési Alapítvány ügyvezetője (b2), Baldauf Csaba, a Kolping Hotel Kft. és a Bobo Fun Park Kft. ügyvezetője (b3), Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott (k), Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója (j3), Papp Gábor, Hévíz polgármestere (j2) és Bobo, a Kolping szálloda kabalafigurája az időkapszula elhelyezésén a Bobo Fun Kalandpark ünnepélyes alapkőletételén Alsópáhokon 2020. május 19-én Forrás: MTI/Varga György

A hotel sajtóanyagából kiderül: közel 320 millió forint szálláshely-fejlesztési támogatással 880 millió forintos költséggel zajlott a most zárult másik beruházás. Ennek keretében felújították a recepciót, két apartmanház szobáit, valamint a szabadtéri medencéket, továbbá óriáscsúszdát és hozzá felvonót építettek egyebek mellett.

Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott beszédében arra utalt, hogy Alsópáhok éppen a Kolping Hotelnek köszönhetően került fel Európa turisztikai térképére, a települést pedig sokan Hévíz "elővárosának" tekintik.

Jelezte továbbá, hogy a Kolping Szövetség az egyik legfontosabb katolikus társadalmi mozgalom, ami nemcsak a turizmusban érdekelt, de Magyarországon, így Zalában is ellátásra szoruló betegnek szánt idősotthonokat is működtet.