Életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az EU-ban

FDA Examines Menthol Cigarettes, With Possible Ban In Sight CARE free MEDICINE AND HEALTH light up sell SMOKE smokers tax TOBACCO GettyImageRank2
A dohányzás felelős Európában a legtöbb idő előtti halálozásért
Vágólapra másolva!
Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, aminek célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.
Vágólapra másolva!

A szabályozás része az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelvének, amelyet 2014-ben fogadtak el. Az ízesített cigarettákat és egyéb dohánytermékeket már 2016-ban betiltották, de a 3 százaléknál nagyobb piaci részesedésű termékek, mint a mentolos cigaretták, mindeddig haladékot élveztek.

Az irányelv része az is, hogy a dohánytermékek csomagolásának immár 65 százalékát kell, hogy elfoglalják az egészségügyi figyelmeztetések, és a tagállamok arról is rendelkezhetnek, hogy minden dohányterméket azonos, egyszerű csomagolással lehessen csak forgalomba hozni.

A dohányzás felelős Európában a legtöbb idő előtti halálozásért Forrás: AFP/2010 Getty Images/Joe Raedle

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió lakosságának 26 százaléka dohányzik, és ez az arány 29 százalék a 15-24 éves korcsoportban. A dohányzás okozza a legtöbb idő előtti halálozást az Európai Unióban.