Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) meghirdeti Startup Factory pályázati felhívását. A kiírás 2 milliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységét és mentorálási szolgáltatásait – jelentette be közleményében a minisztérium.

Az elmúlt években jelentős források álltak rendelkezésre a hazai startupok inspiráló üzleti környezetének és inkubációjának fejlesztésére. Az új támogatási lehetőség az eddigi szakmai programok sikereire alapozva indul el – hangsúlyozta az ITM.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Összesen kétmilliárd, inkubátoronként legfeljebb 300 millió forintra lehet pályázni mától a Startup Factory keretében. A kiírás célja az, hogy az egyedi ötletekre építő magyar cégek megfelelő támogatást kapjanak erősödésükhöz, fejlődésükhöz" – jelentette ki Schanda Tamás a közlemény szerint.

Az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta, a magyar kormány kiemelt célja, hogy növelje a hazai kis- és középvállalkozások innovációs teljesítményét, ehhez nélkülözhetetlen a startupok növekedését biztosító inkubátorhálózat hatékony működtetése.

Az elmúlt években az NKFIH finanszírozóként és szakmai koordinátorként is meghatározó szerepet játszott a startupoknak és inkubátoroknak szóló pályázati konstrukciók meghirdetésében, teljes körű lefolytatásában. Az eddigi programok eredményeként már több mint száz magyar startup jutott magas szintű szakértői támogatáshoz, befektetéshez, mentoráláshoz. A kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory pályázat figyelembe veszi és hasznosítja a korábbi tapasztalatokat, új lehetőségeket teremt a hazai inkubátorok szakmai munkájának folytatásához. 

A Startup Factory nyerteseinek a hazai startup-környezet fejlesztésére, a kezdő innovatív vállalkozók üzleti lehetőségeinek fokozására kell fordítaniuk a támogatást. A kiíró a most meghirdetett pályázat keretében elsősorban az elmúlt évekből megfelelő referenciákkal rendelkező inkubátorok jelentkezésére számít – áll a közleményben.