Jövő júliustól összesen egyhavi bérrel emelkedik a csed

SÖLCH Gellért
Kóspallag, 2020. augusztus 22. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára beszédet mond a hagyományőrző napok megnyitóján a pest megyei Kóspallagon 2020. augusztus 22-én. Több mint egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel emelkedik 2021 júliusától a hat hónapon át járó csecsemőgondozási díj (csed). MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Összességében több mint egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel emelkedik 2021 júliusától a hat hónapon át járó csecsemőgondozási díj (csed) - mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára.
Vágólapra másolva!

Sölch Gellért egy kóspallagi hagyományőrző és kulturális rendezvény megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány időben meghozott intézkedései nyomán a helyi közösségek összefogása és egymás segítése adott erőt, hogy sikerrel vegyük az első akadályt a koronavírus-járvány idején.

Hozzátette:

Az a szabadság és szuverenitás kellett ahhoz, hogy a kormány időben hozhasson meg intézkedéseket, amelyet még Szent István király államszervező munkája eredményeként, rengeteg áldozattal őriztek meg őseink" - fogalmazott.

Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára beszédet mond a hagyományőrző napok megnyitóján a pest megyei Kóspallagon 2020. augusztus 22-én Forrás: MTI/Komka Péter

A helyettes államtitkár kijelentette: a kormány számára a legfontosabb útjelző a család, ezért minden döntésénél a családokat tartja szem előtt.

Harminchárom olyan állami támogatás működik, amely a családokat segíti, az ingyenes tankönyvektől és a támogatott gyermekétkeztetéstől a családi adókedvezményen át a családok otthonteremtési támogatásáig

- sorolta.

Hozzátette, hogy a családok támogatásából a kormány a járvány alatt sem engedett, sőt még a bővítésükről is döntött, ezért emelkedik jövő júliustól a csed.