Intenzív nemzetközi terjeszkedésbe kezdett a RotaChrom a 2,1 milliárd forintos befektetésből

Bürchner Gábor
Vágólapra másolva!
A GB & Partners által kezelt EXIM Exportösztönző Magántőkealap 2020 júniusában újabb jelentős, 2,1 milliárd forintos befektetést nyújtott a RotaChrom Technológiai Zrt.-nek, amely egy egyedi hatóanyag-tisztítási eljárás fejlesztésével foglalkozik. Az újabb befektetés elsődleges célja a további nemzetközi terjeszkedés támogatása.
Vágólapra másolva!

A RotaChrom innovációjával a világon először sikerült a korábban laboratóriumi méretben elérhető folyadékokon alapuló hatóanyag-tisztítási módszert ipari mértékre emelni. A vállalat startupként indult, ma már több milliárd feletti éves árbevétellel rendelkezik.

- indokolta a tőkeinjekciót Bürchner Gábor, az alapkezelő befektetési igazgatója.

Bürchner Gábor, az alapkezelő befektetési igazgatója

A cég az összesen 2,1 milliárd forint tőke- és kölcsönbefektetést első körben nemzetközi terjeszkedésre fordítja.

„Egy új hatóanyag-tisztító üzem létrehozásán dolgozunk az Egyesült Államokban Portland (Oregon) környékén, amely bemutatóteremként tud működni az érdeklődők számára" - árulta el Madarász László, a RotaChrom vezérigazgatója, majd hozzátette: "Fontosnak tartjuk, hogy a potenciális ügyfelek személyesen is megtapasztalhassák a RotaChrom-technológia erejét. A központban megtekinthetik a legújabb gépeket működés közben és próbatisztítást is végezhetnek saját termékeiken. Ez mindkét fél számára előnyt jelent, hiszen a leendő partnerek saját tapasztalataik alapján dönthetnek az eljárás mellett".

Madarász László, a RotaChrom vezérigazgatója Forrás: Origo

A bemutatóterem létrehozásával párhuzamosan a cég nagy hangsúlyt fektet értékesítői tevékenységének bővítésére is.

Az amerikai piacon történő terjeszkedéshez alapfeltétel volt egy saját amerikai értékesítési központ létrehozása, mivel egyre több ügyfélmegkeresés érkezik az Egyesült Államokból.

A nemzetközi terjeszkedés további lépéseként nemcsak Amerikában, hanem a világ más pontjain is folyik az értékesítési hálózat kiépítése, a vállalat technológiája iránt ugyanis megnövekedett a kereslet. A kiterjedt nemzetközi hálózat kiépítéséhez újabb tapasztalt szakembert vontak be, csatlakozott a vállalathoz tavasszal Byssz Róbert régióigazgató, aki a RotaChrom Észak-Amerikán kívüli piacokon történő növekedéséért felel. Róbert a Philips egészségügyi technológiai üzletágától igazolt át, ahol 110 országban felelt a sales és marketing stratégia alakításáért. Korábbi munkái során a startup és scale-up vállalkozások üzletfejlesztésében, illetve új piacokra történő belépési stratégiák kidolgozásában és végrehajtásában is nagy tapasztalatot szerzett. "Ő a legmegfelelőbb ember az Észak-Amerikán kívüli piacok kereskedelmi stratégiai alapjainak letételéhez és megvalósításához" - jegyezte meg Madarász László.

A befektetéssel a K+F tevékenység is erősödik. A gépek műszaki fejlesztése által könnyebb lesz a különböző nemzetközi szabványoknak való megfelelés, valamint lehetőség nyílik a gépek új területeken történő alkalmazásának tesztelésére is.

Ez elősegítheti az együttműködést a szigorúan szabályozott gyógyszeriparral, valamint utat nyithat a táplálékkiegészítők és számtalan egyéb felhasználási terület irányába.

A fejlesztések mellett komoly lépésre szánta el magát a vállalat az egyre növekvő piaci kereslet zökkenőmentes kiszolgálása érdekében: felvásárolták egyik stratégiai beszállító partnerüket. A RotaChrom ezzel a lépéssel is nemzetközi működésének alapjait erősíti, hiszen mostantól az ötlettől kezdve, a gépek gyártásán át, az ügyfélre szabott szolgáltatásokig, minden tevékenységük egy kézben összpontosul, így garantálva a megfelelő minőséget és a vevői igények kiszolgálásának gyorsaságát.